A nemzetközi felsőoktatással kapcsolatos hírekkel foglalkozó University World News hírportál is beszámolt a Magyarországon végzett, a Semmelweis Egyetem vezetésével történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálatról. A vizsgálat május 1-én indult a négy magyar orvosképző egyetem részvételével, melynek során mintegy 18 000 főn végeznek tesztet annak érdekében, hogy pontos képet kapjanak a járvány hazai kiterjedéséről.
Tudósításában az egyetemi világlap a magyarországi sajtót idézve beszámol dr. Merkely Béla rektor online konferencián tett bejelentéséről a szűrővizsgálat indulásáról, megemlítve, hogy a vizsgálatsorozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja. Rámutatnak, hogy a szűrést megbízható PCR-tesztek segítségével végzik, valamint idézik a Semmelweis Egyetem közleményét is azzal kapcsolatban, hogy az új koronavírus elleni járványügyi védekezés második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének meghatározása, megbízható elemzések és folyamatos nyomonkövetések alapján.
Deme Tamás
Fotó (kiemelt kép): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.