Koronavírusból gyógyultakat keres az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kísérleti vérplazmaterápia kidolgozásához. A projekten dolgozó kutatócsoport – köztük a Semmelweis Egyetem munkatársai – akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot.

A járvány orvosi vizsgálatai és tudományos kutatásai alapján kimutatható, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az ún. „citokin-vihar” egészséges szérum hozzáadásával gátolható. Ha a szérumot a fertőzésből kigyógyult ember adományozza, a vér magas ellenanyag szintje miatt a kezelés még hatásosabb lehet – olvasható az ITM közleményében.

Az ITM által támogatott projektet dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelynek beadása a héten megkezdődhet.

A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

A szérumterápia legfontosabb eleme, hogy minél több olyan embert találjon a kutatócsoport, akik már átestek a vírusfertőzésen, és hivatalosan is gyógyultnak tekinthetőek, így védettek a másokra veszélyes koronavírus ellen. A projekthez az eddigi 40 jelentkező mellé ezért újabb gyógyultakat is keresnek, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel.

A vérplazmavétel jóval kisebb megterhelést jelenet, mint egy véradás. Az orvosi csapat szakemberei az erre önként vállalkozókat az Operatív Törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várja a kutatócsoport.

Forrás: ITM
Kiemelt kép (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.