Dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes a GYTK nyílt napján röviden áttekintette az idén 250. jubileumát ünneplő egyetem történetét, majd szólt a jövőbeni tervekről is, melyek között szerepel a világ száz legjobb egyeteme közé emelni az intézményt. Ennek elérése érdekében az oktatás, a kutatás és a gyógyítás infrastruktúrájának továbbfejlesztése, a kutatás-fejlesztés, innováció megerősítése, a betegellátás színvonalának növelése is a jövőbeli célok között szerepel – ismertette. A Semmelweis Egyetem a legkiválóbb orvosokat, gyógyszerészeket és egészségügyi szakembereket kell, hogy képezze, ennek érdekében megreformáltuk az orvosképzést, egy gyakorlatközpontú, kompetencia alapú képzési modellt dolgoztunk ki – utalt az Általános Orvostudományi Karon megtörtént kurrikulumreformra. Szólt arról is, hogy a tantervi reform a Gyógyszerésztudományi Karon is napirenden van. Ennek keretében a cél az, hogy a képzés során a gyógyszerészeti szakmai-gyakorlati tárgyak súlya, aránya növekedjen, figyelembe véve a végzett gyógyszerésszel szemben támasztott megváltozott társadalmi, szakmai elvárásokat. Az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztés lényeges eleme, hogy a valós gyakorlatot bemutató „skill” laborok és gyógyszertár, valamint modern eszközpark álljon rendelkezésre – mutatott rá, hozzátéve, hogy a gyógyszertári és ipari gyakorlati képzés erősítése is meghatározó kell, hogy legyen. Fontosnak tartja azt is, hogy klinikai területek is jelentősebb mértékben vegyenek részt egyes gyakorlati tárgyak oktatásában.
A Hőgyes–Schöpf-Merei fejlesztési projektről szólva elmondta, a jelenleg széttagoltan, a város több pontján működő Gyógyszerésztudományi Kar minden intézete itt kap majd helyet, kialakítva ezzel az egyetem gyógyszerészeti kampuszát, ahol a korszerű graduális és posztgraduális képzés feltételei is megteremtődnek. Ennek egyik fontos állomása lesz az úgynevezett gyógyszeripari skill labor kialakítása, ahol a hallgatók 3-4 fős csoportokban, szimulált körülmények között ismerkedhetnek meg a gyógyszeriparban tapasztalt gyártási folyamatokkal.
A rektorhelyettes előadásában szólt még a gyógyszerészet jövőjéről is, kitérve a 3D nyomtatásra, a nanogyógyszerészetre, a személyre szabott gyógyításra, a robottechnológiákra és a mesterséges intelligenciára is. Továbbá hangsúlyozta a gyógyszerészek népegészségügyi feladatait és a beteg-együttműködés, valamint az egészségértés hiányosságaira utalva, a helyes gyógyszeralkalmazáshoz kapcsolódó gyógyszerészi szolgáltatások fontosságát a közvetlen lakossági gyógyszerellátás során. Kitért a kórházi-klinikai gyógyszerészi feladatok egyre növekvő szerepére is.
A nyílt nap további részében dr. Kocsis Erika, a GYTK Dékáni Hivatalának vezetője a felvételi eljárással kapcsolatos általános tudnivalókról, fontosabb határidőkről adott útmutatást az érettségi előtt álló diákoknak. Kiss Viktória, a GYTK hallgatói részönkormányzat elnöke a gyógyszerészképzést hallgatói oldalról mutatta be, dr. Jakab Géza PhD-hallgató pedig sorra vette a gyógyszerészképzésre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat, érintve a diploma megszerzéséhez szükséges követelményeket, a tehetséggondozó programokat, illetve a későbbi karrierlehetőségeket is.
Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.