A nőgyógyászat és az onkológia állt a Semmelweis Egészség Napok című ingyenes, interaktív népegészségügyi programsorozat idei első rendezvényének középpontjában. Az érdeklődők 27 előadáson, kiscsoportos foglalkozáson és tanácsadáson vehettek részt. Lehetőség nyílt személyes konzultációkra és időpontot lehetett foglalni nőgyógyászati rákszűrésre, illetve meddőségi szűrővizsgálatra is. A látogatók emellett ellenőrizhették vérnyomásukat, vércukorszintjüket, testtömeg összetételüket és szájüregük, fogaik egészségét is. A 1105 férőhelyre az előzetes regisztrációk során minden hely betelt.

Teltházas rendezvénnyel folytatódott január 4-én az Elméleti Orvostudományi Központ épületében a jubileumi tanévben indított ingyenes, interaktív, népegészségügyi rendezvénysorozat, a havonta jelentkező Semmelweis Egészség Napok. Az idei első rendezvényen, a Nőgyógyászati és Onkológiai Napon az érdeklődők 27 program közül választhattak, előadásokat hallhattak egyebek mellett a meddőség okairól és kezelési lehetőségeiről, az endometriózisról, a korszerű nőgyógyászati rákvizsgálatokról, az onkológiai szűrőprogramok és az onkológiai prevenció jelentőségéről, megismerhették a kemoterápia, a hormonterápia és az immunterápia jellemzőit, valamint a pajzsmirigy tumor tüneteit és kezelési módszereit. Kiscsoportos foglalkozásokon tájékozódhattak az emlőmegtartó műtétekről, megtanulhatták a hatékony emlő önvizsgálat módszerét és a szövettani leletek értelmezését is. A daganatos betegek és családtagjaik személyre szóló tanácsadáson kaphattak segítséget a betegség okozta stressz kezeléséhez és a speciális étrend tervezéséhez. A gyermekre vágyó párok endometriózis konzultáción is részt vehettek, valamint a helyszínen jelentkezhettek meddőségi szűrővizsgálatra. Az érdeklődők ugyancsak időpontot foglalhattak nőgyógyászati rákszűrésre.

A rendezvény ideje alatt a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ munkatársai egészségügyi állapotfelméréssel, kardiovaszkuláris rizikóbecsléssel, testösszetétel-elemzéssel és értékeléssel, személyre szabott komplex életmódtanácsadással is várták a betérőket. A szájhigiénés prevenció jegyében lehetőség nyílt szájüregi és fogászati szűrésre is. A rendezvényen 69-en éltek a lehetőséggel. Néhány esetben emelkedett vérnyomást és magas testzsírszázalékot mutattak ki a vizsgálatok, de további kezelést vagy orvosi ellátást igénylő, súlyos probléma senkinél sem merült fel. Az érintettek személyre szóló tanácsokat kaptak az életmódváltoztatáshoz.

A Nőgyógyászati és Onkológiai Nap olyan népegészségügyi témákat érintett, amelyek széles nagyközönséget szólítottak meg. A daganatos megbetegségek számítanak ma a második vezető haláloknak, így szinte mindenkinek a szűkebb vagy tágabb családjában van érintett. A meddőség szintén népegészségügyi kérdés, hiszen a becslések szerint 150 000 pár próbálkozik gyermekvállalással sikertelenül. A fokozott érdeklődést jól jelzi, hogy a programokra meghirdetett 1105 férőhely az előzetes regisztrációk alapján betelt, így a rendezvény teltházzal zajlott. A nézők az előadások után még számtalan kérdést tettek fel a témák elismert szakértőinek, hogy első kézből kaphassanak megbízható információkat.

A rendezvény szervezését és a programok összeállítását a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint az I. Sz. Belgyógyászati és Onkológiai Klinika 25 munkatársa végezte, míg a lebonyolításban részt vett a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ, az Instruktor Öntevékeny Csoport, a Hallgatói Önkormányzat, a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete és az Elméleti Orvostudományi Központ 65 önkéntese. 

A Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság munkájának köszönhetően a Nőgyógyászati és Onkológiai Nap kapcsán több mint 138 programajánló, online és print cikk, rádiós és televíziós híranyag, interjú jelent meg a médiában. A megjelenések becsült összértéke meghaladja az 54 millió forintot.

A Semmelweis Egészség Napok következő rendezvényre, a Budai Egészség Napra február 8-án kerül sor. Az előadásokra és az interaktív workshopokra hamarosan lehet regisztrálni az egyetem honlapján.

Tőgyi Krisztina
Fotók: Adrián Zoltán – Képszerkesztőség

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.