1965-ben házasodott össze dr. Tringer László professor emeritus, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika volt igazgatója és dr. Tringer Lászlóné Katalin, aki évekig volt az Egészségtudományi Kar Fizioterápiai Tanszékének vezetője. Mindkettejük élete és karrierje egybeforrott a Semmelweis Egyetemmel, miközben saját szakterületükön mindketten jelentős eredményeket értek el. Cikksorozatunkban olyan családtagokat mutatunk be, akiket a Semmelweis Egyetem is összeköt, és a családjukban fontos szerepet tölt be az orvos-, egészségtudományi hivatás.
Egyetemistaként, egy zsúron (házibuliban) ismerkedett meg egymással dr. Tringer László és neje, Katalin. „Feleségem és testvére egypetéjű ikrek, egyszerre pillantottam meg őket. Olyan egyformák voltak, mint két tojás, de én Katalint választottam ösztönösen beszélgetőpartnernek” – idézte fel dr. Tringer László. Pályájuk innentől fogva szinte párhuzamosan ívelt felfelé a saját szakterületükön. Életüknek mindig is fontos része volt a gyógyítás, de három gyermekük közül egyik sem választotta az orvos-egészségügyi pályát. Hét unokájukból egy viszont gyógytornász lett, másikuk épp a dietetikus MSc képzést végzi, és van köztük egy diplomás edző is – sorolták büszkén. Orvosi pályára senki sem lépett, és a felmenőik között sem voltak orvosok, dr. Tringer László húga dietetikus.
„Első generációs értelmiségi vagyok” – hangsúlyozta a professzor, akinek elmondása szerint sok impulzust adott a lélekkel való foglalkozáshoz pannonhalmi származása. Egyetem alatt az Élettani Intézetben dolgozott, emellett éjszakai ügyeletekre járt és a mentőknél is besegített. Így a belgyógyászati terület is nyitva volt számára, de amikor végzett az egyetemmel, meghívást kapott a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikára Nyírő Gyula professzortól. „1963 októberében gyakornokként tettem be először a lábam a klinikára, ahová ma is hetente háromszor bejárok” – mondta dr. Tringer László, aki 1994-től 2004-ig, két cikluson keresztül volt a klinika igazgatója, és ma, nyugalmazott egyetemi tanárként is tart még előadásokat (elsősorban a német nyelvű programban), vizsgáztat, bizottságok munkájában vesz részt. Néhány beteggel is tartja még a kapcsolatot, de a kezelésüket már a kollégákra bízza – tette hozzá.
Tringer Katalin a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba járt, az iskola gyakorlatot szervezett a Heine-Medin Utókezelő Kórházba. „Ott láttam először, hogy dolgoznak a gyógytornászok, ezért elmentem segédgyógytornásznak” – idézte fel pályája kezdetét. Később meghívást kapott, hogy felvételizzen a gyógytornász képzőbe, és azóta is ezt a mesterséget űzi. „Pályafutásom alatt tanfolyamból egyetemi diplomával járó képzés, elismert foglalkozás lett a gyógytornász szakma” – hangsúlyozta. Tringer Katalin 1996-tól három cikluson keresztül vezette a Fizioterápiai Tanszéket, ennek során folyamatosan a képzés állandó megújításán, modernizálásán dolgozott munkatársaival: mára a magyar képzés mellett egyre több külföldi diák is jár a tanszékre, melynek kihelyezett képzése is működik Luganóban – mindezek elindításában maga is részt vett.
Mindketten szakmájuk neves társaságainak elnökei voltak pályafutásuk során, számos szakmai kitüntetésben részesültek. Gyakran dolgoztak együtt is, egyebek mellett terápiás közösséget szerveztek, amiben különböző szakemberek vettek részt az orvosokon kívül, például pszichológusok, ápolók, de kulcsszerepet kapott a gyógytorna is – ismertették. A VIII. kerületnek mindig is aktív polgárai voltak, dr. Tringer László a rendszerváltás előtt tanácstag, majd önkormányzati képviselő volt, és a kerületi egészségügyi bizottság elnöki posztját is betöltötte; sikerült elérnie, hogy a háziorvosi ellátást leválasszák a kórházakról, ami így önálló ellátás lett. Tringer Katalin pedig a társasházukban virágoskertet alakított ki, és nem utolsó sorban közbenjárására immár minden háziorvosnak van bizonyos óraszámú gyógytornász kerete, amivel rendelkezhet. Vallási elköteleződésükről szólva elmondták, hogy mindketten tagjai a Szent Sír Lovagrend nevű karitatív szervezetnek, amely tevékenysége a Szentföld kereszténységének támogatására irányul.
A legnagyobb közös „projektjük” elmondásuk szerint, hogy bár józsefvárosi lakásunkban maradtak mindvégig, de közben felépítettek egy házat és létmódot Esztergomban, így „kétlaki” életet élnek. Általában csütörtök reggel elmennek Esztergomba, ahol a város zajától távol kertészkednek, vendégeket fogadnak. „Ott nőttek fel gyerekeink, az ő barátaik, majd ugyanez folytatódott az unokákkal. Amíg egészséggel bírjuk, ezt a létmódot szeretnénk tartani” – mondták.
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Generációk az egyetemen című, a 250-es jubileumi év alkalmából indított cikksorozatunkban olyan egyetemi polgárokat mutatunk be, akik egyetemünk nagyjainak leszármazottai, illetve olyan családtagokat, akiket a Semmelweis Egyetem is összeköt, és a családban generációról generációra öröklődik az orvos-, egészségtudományi hivatás. A cikksorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 jubileumi honlapon.
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
