„Jó érzés ilyen pici gyerekeken segíteni” – szakdolgozói munka a PIC-osztályokon

Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán található PIC osztályra Budapestről és a főváros 100 kilométeres vonzáskörzetéből érkeznek azok a koraszülött babák és újszülöttek, akik valamilyen fejlődési rendellenesség miatt sebészeti ellátásra szorulnak vagy oxigénhiányos állapotban jönnek világra. „Ő a legújabb barátunk, ma reggel érkezett” – mutat az itt fekvő picik közül a legkisebb, 990 grammos kisfiúra Szökőné Galambos Anita osztályvezető főnővér, aki egy csaknem 30 fős, csecsemő- és gyermekápolókból, valamint intenzív terápiás szakápolókból álló szakdolgozói csapatot irányít. A főnővér 22 éve dolgozik az osztályon. „Gyakorlaton az újszülöttsebészeten voltam, és oda szerettem volna visszamenni dolgozni, de nem volt hely, így a PIC-re kerültem, és azóta is itt vagyok” – ad némi betekintést a pályájába. És hogy mi tartja őt itt? Mint mondja, mindenekelőtt a „picik” – akik közül vannak, akik csak néhány napot, de mások akár hónapokat is itt töltenek – valamint az, hogy itt mindig történik valami, éppen ezért folyamatosan lehet fejlődni és tanulni. Aki PIC-es, valamennyire mind adrenalinfüggő – jegyzi meg, érzékeltetve azt is, hogy a nap 24 órájában, az év minden napján, így karácsonykor is mindig készen kell állni a váratlan helyzetek kezelésére. A nővérek már a legapróbb jeleket, legkisebb fiziológiai eltérést is észreveszik, és már az első pillanatban tudnak jelezni az orvosnak, ha baj van – hangsúlyozza. A főnővér kiemeli a csapatmunka fontosságát is, nemcsak egymás, hanem az orvosok és a szakdolgozók között is. Szökőné Galambos Anita úgy tapasztalja, aki megszereti ezt a pályát, nehezen tud utána váltani, nem véletlen, hogy az osztályon dolgozók átlagosan minimum 15 éve itt vannak. Rimanóczy-Sebestyén Szilvia például 13 éve, vagyis a főiskola óta dolgozik az osztályon. A főnővérhez hasonlóan ő is „itt ragadt”, beleszeretett az osztályba, mikor jobban megismerte. A miértre a válasza nagyon hasonló: a picik, valamint a gyors reagálást kívánó sürgősségi helyzetek.

Galéria

6kép

Bár az ide kerülő babáknak súlyos betegségeik vannak, az akut állapotban lévőknek pedig folyamatos ellátásra van szükségük, amikor rámosolyog az emberre valamelyik kisbaba, akivel nagyon sokat dolgoztunk, vagy megismeri a hangunkat és megnyugszik, az rengeteget ad, mindenért kárpótol – ad némi betekintést a mindennapokba Szökőné Galambos Anita. A főnővér a több mint két évtizedes tapasztalat alapján azt mondja, látják, hogy mikor küzd egy baba, sokszor keményebben, mint egy felnőtt tudna hasonló helyzetben, de érzékelik azt is, amikor feladja harcot. Tapasztalatai alapján kiemelten fontos, hogy érezzék a picik, hogy hisznek bennük, mellettük áll az édesanyjuk, édesapjuk, mert ha ez így van, csodákra képesek.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai részlegének PIC osztálya Budapest legnagyobb intenzív koraszülött ellátóhelye, ahová az ország minden pontjáról érkeznek intenzív ellátást igénylő, idő előtt született picik. A 24. héttől egészen újszülött korig veszünk fel babákat, akik többsége légzéstámogatásra szorul – magyarázta Szabó Anita főnővér, aki már 33 éve dolgozik az osztályon, 11 éve főnővérként, és egyébként ő maga is ezen a klinikán született. „A nővérek nagyon fontos szerepet töltenek be a PIC osztályon, 2 műszakban napi 12 órában látják el a piciket, ami fizikailag, szellemileg és lelkileg is megterhelő, nagy felelősséggel járó feladat” – fogalmazott. Ott jártunkkor a legkisebb pici 500 grammos volt, de az osztályon kezeltek már 310 grammos babát is, aki aztán egészségesen mehetett haza – idézte fel Szabó Anita. Mint mondja, számára leírhatatlan érzés látni, ahogy ezekből a törékeny picikből szép, egészséges felnőttek lesznek. A szülők büszkén és örömmel hozzák vissza a gyerekeket és mesélik, hogy már mennyi mindent tudnak. Egy-egy ilyen találkozás alkalmával mindig a nyakunkba borulnak, a szülők pedig nagyon hálásak nekünk; ez egy csodálatos érzés, ami megfizethetetlen – vélte.

Itt a PIC osztályon mi nap mint nap küzdünk a gyerekek életéért, de így is előfordul, hogy nem sikerül megmenteni egy túl korán érkezett babát. Egy baba elvesztése a legnagyobb kihívás, amit nem lehet megszokni, ez minden egyes alkalommal borzasztó – világított rá a szakma nehézségére Szabó Anita, aki ugyanakkor – mint mondja – 33 év után is meg tudja könnyezni a születés csodáját. „Jó érzés, hogy a munkánknak van értelme, jó érzés ilyen pici gyerekeken segíteni, ennél szebb hivatás nincs” – szögezte le.

Galéria

7kép

A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének PIC osztályán 26 fős csecsemő- és gyermekápoló, valamint intenzív terápiás szakápolói csapat gondoskodik a picikről – osztotta meg Pályi Mónika osztályvezető főnővér, aki idén július óta látja el ezt a posztot, de már 27 éve a klinikán dolgozik. Eredetileg szülésznőnek készült, de mint mondta, utólag nagyon örül, hogy a PIC osztályra sodorta az élet. A szakma rengeteget változott, fejlődött az évek alatt, ma már a fejlett eszközök mellett sokkal könnyebb dolgozni – mutatott rá. „A világ legcsodálatosabb dolga ez, hogy segíthetünk ezeknek a csöppségeknek, akik még nem tudnak magukról gondoskodni; ez egy gyönyörű hivatás, melynek szépségét nehéz szavakba önteni” – fogalmazott a főnővér, hozzátéve, hogy a PIC osztályon dolgozni mindig nagy stresszel, állandó feszültséggel jár, de a babáktól kapott mosoly vagy nevetés feledtet mindent. Rengeteg erőt ad látni azt, hogy a nagyon súlyos állapotú babák is felépülnek, és hazamennek – vélte. Az osztályon 24 órás látogatás van, ahol a szülőknek lehetősége van az úgynevezett kenguru-módszerre, melynek azonnali és hosszabb távú pozitív élettani hatásai igazoltak. A nővérek a lelki támogatás mellett igyekeznek a szülőket is minél jobban bevonni az ápolásba. Megtanítjuk nekik, hogyan tudják ellátni a babájukat: etetni, tisztába tenni – mutatott rá a főnővér.

„Ezek a pici babák minden emberben elindítanak egy érzést, hogy segíteni kell nekik; nagyon hozzánk tudnak nőni, nap mint nap gondoskodunk róluk, aztán hazaengedjük őket, és mikor hónapok vagy évek múlva visszajönnek hozzánk egészségesen, látni a boldogságukat mindig nagyon feltöltő” – fogalmazott Pályi Mónika. Úgy véli, ezt a hivatást csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, éppen ezért azoknak javasolják ezt a pályát, akik nagyon szeretik a gyerekeket, szeretik a kihívásokat, a pörgést, akik szeretnének a társadalom hasznos tagjai lenni és adni valamit, akik érzik az elhivatottságot a gyógyítás iránt.

Bódi Bernadett, Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila