Még általános iskolás voltam, amikor megküzdve az időeltolódással, izgatottan vártam a montreali olimpiai játékok vízilabda tornájáról a közvetítést. Aki látta, annak úgy tűnt, a vízilabda a földkerekség legegyszerűbb játéka: fel kell úszni az ellenfél kapujáig, ott be kell játszani a labdát középre, és aki ott áll, az bedobja. Ez a valaki – a Center -, abban a csapatban dr. Szívós István volt, és azóta, amióta a technika megengedi, hogy csodálatos víz alatti felvételeken láthassuk, mi történik a víz alatt, az biztos, cseppet sem irigyli senki Szívós doktort, hogy négy negyeden keresztül élvezhette a back-ek társaságát, a szó szerinti élveboncolást. Abban a csapatban szinte mindenki doktor volt, úgyis játszottak, tanították a pólót a világnak, olimpiai bajnokok lettek. Csak úgy mellesleg Pista volt kétszer Európa-bajnok, és volt világbajnok is, és beválasztották az úszók halhatatlanjai közé.
Amikor a ’80-as évek második felében fogorvostanhallgatóként Gyermekfogászat gyakorlaton oktatóm lett, nem jutottam szóhoz a büszkeségtől, megtiszteltetéstől, mondanom sem kell, sokszor kértük, hogy a szakmai dolgok mellett meséljen az olimpiáról. Mindig boldogan tette, és mi mindig megmosolyogtuk, amikor a Krúdy Gyula utcai rendelő helyiségei között áthaladva le kellett hajtania a fejét, amikor a szobába bejött, mert nem fért át az ajtón. A gyerekek, a kis páciensei imádták, mi pedig nem tudtuk elképzelni, hatalmas kezeivel, hogy fér be a csöppségek szájába (ne felejtsük, attól a kéztől Dolgusin is rettegett). Mindig megoldotta, és alázattal, empátiával közeledett a gyerekekhez, akik természetesen nem tudták, ki az, aki próbál a fájdalmukon segíteni, csak azt lehetett látni, hogy mindig megnyerte a bizalmukat.
A ’90-es évek közepén engem ért a megtiszteltetés, hogy riportot készíthettem vele a Magyar Fogorvos újság számára, lakásán fogadott és boldogan vette elő az albumból a megsárgult képeket. Hatalmas sportcsalád az övé, volt mit mutatnia. Édesapja is olimpiai bajnok volt, fia világbajnok.
Sportsikerei közül, mikor megkérdezett, hogy szerintem mire a legbüszkébb, én azonnal Montrealt vágtam rá. Ő határozottan kijavított és elmesélte, mekkora dolog volt, amikor Fradi elnökként a ’90-es évek közepén, az elnöksége alatt elmondhatták, hogy egyszerre lett bajnok a labdarúgó-, a vízilabda-, a kézilabda-, a kosárlabda- és a jégkorongcsapat.
Rá mindenki a sportteljesítménye miatt emlékezik, de ne felejtsük el, választott hivatásában, a fogorvoslásban is maradandót alkotott. Ő volt, aki felismerte, hogy a fogyatékkal élő gyerekek fogorvosi ellátásához fel kell építeni egy olyan rendelőt, ahol együtt tud dolgozni aneszteziológus és fogorvos és a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán kialakított speciális műtőben évtizedeken keresztül volt a fogorvos konzulens.
Most, nyár végén, amikor Egyetemünk alapításának 250 éves évfordulója alkalmából Nyári Egyetemet szerveztünk, az elsők között hívtuk meg Szívós Istvánt, és nem véletlenül a szekciónak, amelyen Ő is részt vett, „Orvosok a márványtábláról” nevet adtuk. A felkérésünket rögtön elvállalta, sőt örömünkre az esti filmklubra is eljött, ahol a Szabadság, szerelem című filmről beszélgettünk. A film 1956-ban játszódik, a melbourne-i olimpia vízilabda tornájának emlékezetes magyar-szovjet mérkőzését eleveníti fel, és ugyan Pista akkor még csak 8 éves volt, de édesapja aranyéremmel jött onnan haza, így ő is sokat hallott az ott történtekről, ezt osztotta meg velünk.
Ha valaki belép a Semmelweis Egyetem főépületébe, az Üllői út 26-ba, álljon meg egy pillanatra, nézzen fel balra és látni fogja dr. Szívós Istvánt a márványtáblán.
Hajtsunk fejet, és tisztelegjünk legendás élete előtt!
Dr. Hermann Péter, oktatási rektorhelyettes, a Fogpótlástani Klinika igazgatója
