A Nagyvárad téri Elméleti Tömbben tartott hallgatói fórumot a kurrikulumreformról dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja és a Hallgatói Önkormányzat. Mint a rendezvényen elhangzott, a fórum célja a folyamatos párbeszéd fenntartása az egyetem vezetése és a hallgatók között, ezért a tervek szerint rendszeresen tartanának hasonló interaktív programot.

A hallgatók kérdései előtt dr. Kellermayer Miklós összefoglalta a tantervreform eddigi eredményeit és a távolabbi tervekről is beszélt. Hangsúlyozta: fontos változás, hogy a hallgatókra immár partnerként tekintenek. Mint emlékeztetett, a kurrikulum megújításának legfontosabb célja, hogy a jövendőbeli orvosok önállóan gondolkodó, bizonyos döntéseket meghozni képes személyekké váljanak az egyetemi évek alatt, és elsősorban ennek a szolgálatában áll a tanterv átalakítása.

Az elsőévesek ettől a tanévtől kezdve már az új rendszerben tanulnak, a másodévben maradt a régi tanterv, néhány újítással, amelyek közül fontos az immunológia és az élettan tantárgyak változásai – ismertette a dékán. Harmadéven is bevezették az új kurrikulumot, de egyelőre átmeneti, ún. adaptációs tantárgyi struktúrában – tette hozzá dr. Kellermayer Miklós. Kitért rá, hogy a negyedév jelenlegi nagy terheltségét szeretnék a későbbiekben csökkenteni. Ötödéven bevezették a valódi blokkosított gyakorlatot, hatodéven pedig sokan választották az új kurrikulumot – tekintette át az eddigi történeseket. (A kurrikulumreform részleteiről itt írtunk korábban.)

Mint ismertette, az egyetem Szenátusa nemrégiben minden karra vonatkozóan egységes Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot hozott létre, hallgatóbarát tartalommal. A tanulmányi és a vizsgaidőszak összehangolását szolgálja a demonstrátori rendszer tervezett újragondolása is.

A szintén a 2019/20-as tanévtől minden karon bevezetett testnevelésről elmondta, hogy nem tornaórát kell elképzelni; az egyetem vezetésének álláspontja, hogy a hallgatók hozzáférjenek sportolási lehetőségekhez és rendszeresen gyakorolják a testedzést.

„Fontosnak tartom olyan tanulás- és oktatástámogatási rendszer kialakítását, amely a hallgatóknak és az intézeteknek, klinikáknak is segít” – mondta a távlati tervekről dr. Kellermayer Miklós. Arról is beszélt, hogy az egyes rutin készségek gyakorlására szolgáló Skill labort is fejleszteni szeretnék, például úgy, hogy a könyvtárhoz hasonlóan a nap 24 órájában nyitva legyen a hallgatók számára. Szintén a kidolgozás alatt álló tervek közt említette egy támogatói rendszer bevezetését, aminek keretében az elsőévesek mentort kapnának maguk mellé. A program a későbbiekben felsőbb évfolyamokra és idegen nyelvű képzésekre is kiterjeszthető.

Ez a fórum része annak a kezdeményezésnek, hogy folyamatos párbeszédet alakítsunk ki a hallgatókkal – hangoztatta a dékán, ezért rendszeresen tartanak majd hasonló eseményeket, hogy a tapasztalatokat ilyen módon is meg tudják osztani egymással.

„Az orvoslás és az orvosképzés állandó változásban van, a mi feladatunk, hogy tükröt tartsunk ezeknek a változásoknak” – vélte dr. Kellermayer Miklós. A kurrikulumreform bevezetésének átmeneti időszaka 2-3 év, ennek a folyamatnak pedig fontos része minden interakció a hallgatókkal – tette hozzá.

Keresztes Eszter
Fotó: Barta Bálint, Hallgatói Önkormányzat

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.