Csúcskategóriájú, mesterséges intelligenciával felszerelt MR készülékkel vizsgálják mostantól a betegeket a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A Siemens MAGNETOM Aera készüléknél a legmodernebb technika felgyorsítja az adatgyűjtést, emiatt a mérések és az egész vizsgálati idő rövidül, továbbá lehetővé válik olyan ritmuszavaros betegek vizsgálata is, akiknél erre eddig nem volt lehetőség. Az eszközt sajtótájékoztató keretében adták át.

Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár gratulált a saját forrásokból megvalósult beszerzéshez. Hangsúlyozta, hogy a Semmelweis Egyetem nemcsak Magyarország, hanem Közép-Kelet-Európa meghatározó egészségügyi intézménye, amely csúcsellátóként a magyar lakosság számára kiemelkedő ellátást biztosít. Ezt a tevékenységet támogatja a kormány a Semmelweis XXI. fejlesztési projekttel – emlékeztetett az államtitkár. Kiemelte, hogy a Szent Rókus Kórház integrációja és oktató kórházzá válása, valamint a Kútvölgyi Klinikai Tömb szervezeti egységei és a Pulmonológiai Klinika átköltözése az egyetem Üllői út vonzáskörzetében található telephelyeire segítik az egyetem „kampuszosodását” Pesten. Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés a Siemensszel az oktatást, kutatást, betegellátást és innovációt is szolgálni fogja.

Az ország és Közép-Európa legnagyobb, magas progresszivitású kardiológiai központjában mindenfajta szív- és érgyógyászati műtétet el tudunk végezni – mondta dr. Merkely Béla rektor, hozzátéve: ehhez a megfelelő diagnosztika is elengedhetetlen, a klinikán évente kétezer szív MR vizsgálatot végeznek. A most vásárolt készüléknél mesterséges intelligencia segíti a vizsgálatok tervezését, a legmodernebb technika felgyorsítja az adatgyűjtést, emiatt a mérések és az egész vizsgálati idő rövidül, ráadásul a gép a használat során egyre jobb lesz az adatok begyűjtésének köszönhetően – ismertette a berendezés tulajdonságait a rektor. Hozzátette, hogy az eszközzel lehetővé válik olyan ritmuszavaros betegek vizsgálata is, akiknél erre eddig nem volt lehetőség. A klinikán rendelkezésre álló speciális lélegeztetőgép- és monitorrendszernek köszönhetően az altatásban lévő vagy újraélesztésen átesett betegek, továbbá csecsemők, illetve fogyatékkal élők vizsgálatát is el lehet végezni a készülékkel. Egy kiegészítő audiovizuális rendszernek köszönhetően pedig a gyerekek rajzfilmet nézhetnek, vagy zenét hallgathatnak vizsgálat közben – sorolta a rektor.

Galéria

10kép

Az új MR berendezésnek az oktatásban, az orvostanhallgatók és asszisztensek képzésében is fontos szerep jut, emellett például a Nemzeti Szívprogram keretében futó kutatásokhoz is használni fogják. Dr. Merkely Béla hozzátette, hogy a Siemensszel közösen olyan eszközöket kívánnak fejleszteni a továbbiakban, amelyek például katéteres műtétek elvégzéséhez is alkalmasak. A Semmelweis Egyetem saját forrásból – a 2018-as központi Fejlesztési Alap, valamint a Nemzeti Szívprogram pénzügyi forrásai terhére – biztosította a csúcskategóriájú Siemens MR berendezést.

A MAGNETOM Aera 1,5T fejlesztése során a Siemens szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a beteg a lehető legkomfortosabban érezze magát vizsgálat közben. Éppen ezért a gép nagyobb, 70 cm átmérőjű, rövid vizsgálóalagúttal rendelkezik, mely csökkenti a vizsgált személy bezártságérzetét – ismertette Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója. A szakorvosok munkájának elősegítése érdekében a Siemens mérnökei további innovatív funkciókkal bővítették a gépet, mint például a vizsgálóhelyiségből kitolható és állítható magasságú betegvizsgáló asztal, vagy a betegmonitorozó kamera – tette hozzá. Az orvosi képalkotási technológia piacvezető szereplőjeként a Siemens Healthineers számára fontos az innováció, ezért Magyarországon meghatározó bázissal rendelkezik a cég CT-MR diagnosztika terén, melyet képzett mérnöki gárda szolgál ki – mondta az ügyvezető igazgató.

Az eseményen a felek egy hosszú távú tudományos együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot is aláírták. Az együttműködésről szólva Oroszné Vincze Rita elmondta, hogy a közös munka lehetőséget teremt arra, hogy új kardiovaszkuláris beavatkozásokat tudjanak a gyakorlatba átültetni, és olyan új eljárásokat fejlesszenek, amelyeket nemzetközi viszonylatban is használhatnak majd az egészségügyben.

Keresztes Eszter
Fotó: Adrián Zoltán
Kiemelt kép: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.