A Semmelweis Egyetem vegyes csapata a Testnevelési Egyetemmel kiegészülve eredményesen szerepelt az idei „Hív a Duna” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokságon, ahol öt egyetemi csapat versengett egymással.

A Margitsziget melletti budai Duna-ágon rendezték meg az evezős sportág magyarországi alapítójáról, gróf Széchenyi Istvánról elnevezett emlékversenyt, amely során tízevezős amatőr regattára és egyetemi országos bajnokságra is sor került. A Margitszigeten működő Danubius Nemzeti Hajós Egylet a korábbi évekhez hasonlóan idén is külön futamot indított az egyetemi csapatok számára, ahol 1000 méteres távot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az ezüstérmet szerzett tíztagú vegyes csapatból öten képviselték a Semmelweis Egyetemet: Túri Ibolya (PAK), Domokos Zsolt (PAK), Alliquander Anna (ÁOK), Polivka Lőrinc (ÁOK) és Szabó István (ÁOK).

A dobogó legfelső fokára a Testnevelési Egyetem hallgatói állhattak fel, a bronzéremért pedig a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói vihették haza.

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.