Több mint 140-en vettek részt a Magyarországon elsőként megrendezett országos Konszenzus Konferencián a New York-palotában. Az I. Sz. Sebészeti Klinika szervezésében megtartott rendezvény célja a vastagbél és végbél daganataiból történő májáttétekre vonatkozó egységes kezelési elvek kidolgozása és lefektetése a társszakmák bevonásával – hangsúlyozta dr. Szijártó Attila, az I. Sz. Sebészeti Klinika igazgatóhelyettese, a konferencia egyik szervezője. A kongresszuson 49 fős szakértői bizottság bevonásával szavaztak arról, hogy mely nemzetközi ajánlást tudják elfogadni és adaptálni a hazai ellátásban.

A kongresszus szervezői dr. Szijártó Attila és dr. Hahn Oszkár kiemelték: az elmúlt 10-15 évben a májsebészetben paradigmaváltás következett be, ami az egyre bővülő lehetőségek mentén másfajta kezelési sémákat hozott magával; sokkal komplexebb ellátást igényel, mint sok általános sebészeti betegség. Nagyon gyorsan fejlődő területről van szó, ezért fontos volt, hogy a kezelésben érintett társszakmák – radiológusok, onkológusok, patológusok – között egy közös nyelv alakuljon ki és olyan országos szakmai irányelvet fogalmazzanak meg, amellyel a betegek kezelése egységesíthető – fogalmaztak. Ezért szervezték meg a Magyarországon újdonságnak számító Konszenzus Konferenciát, ahol radiológus, onkológus, sebész és patológus szakértők részvételével 96 releváns, napi klinikai gyakorlatban felmerült kérdésre kerestek és fogalmaztak meg válaszokat. 49 fős szakértői bizottság bevonásával és sebész, onkológus, patológus, radiológus résztvevőkkel együtt szavaztak arról, hogy mely nemzetközi ajánlást tudják elfogadni és adaptálni a magyarországi viszonyokra – tájékoztatott a klinika igazgatóhelyettese.

Galéria

6kép

Az I. Sz. Sebészeti Klinikán évtizedek óta kimagasló szakmai színvonalon működik a máj-, epeúti és hasnyálmirigy sebészet – emelték ki a szervezők, hozzátéve, hogy az országban a legnagyobb számban itt látnak el ilyen betegeket. Elmondták: európai szinten is elismert eredményeket érnek el mind a műtéti számokban, mind pedig az elvégzett technikai újításokban. 2015-ben létrehoztak egy kutatói hálózatot Hepato Pancreatico Biliary Surgical Research (HPB) Center névvel, amely egyesíti az egyetemen belül a máj-, epeúti és hasnyálmirigy sebészettel foglalkozó társintézeteket.

A kongresszus szervezésében az I. Sz. Sebészeti Klinika több munkatársa is részt vett: dr. Fülöp András, dr. Kokas Bálint és dr. Pekli Damján. Jövőbeni terveik között szerepel hasonló jellegű  konferencia szervezése a máj egyéb daganatos betegségeinek kezelésével kapcsolatosan.

Bódi Bernadett
Fotó forrása: I. Sz. Sebészeti Klinika

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.