Három magyarországi felsőoktatási intézmény vezetője írta alá ünnepélyes keretek között azokat a szerződéseket, melyek eredményeképpen mentálhigiénés, konduktorsegítő és információbiztonsági szakmérnök képzéssel bővül a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ által nyújtott képzési portfólió.

Feketéné dr. Szabó Éva, a PAK dékánhelyettese az ünnepélyes aláíráson büszkeségét fejezte ki, hogy a Semmelweis Egyetem Pető András Karának (PAK) képviseletében részesei lehetnek a most megkötött többoldalú együttműködésnek Szabadkán. Mint elmondta, örömmel tölti el, hogy az utóbbi négy évtizedben a világot bejárt konduktív nevelés ma már a Vajdaságban is elérhető: „Mi ezt az együttműködést még Pető András Főiskolaként álmodtuk meg, de az integráció után a Semmelweis Egyetem elkötelezetten támogatott minket abban, hogy ezt az együttműködést aláírhassuk.” A dékánhelyettes hozzátette, hogy a 2019/20-as tanévben indítandó konduktorsegítő szakirányú továbbképzésre olyan, a Vajdaságban végzett és dolgozó pedagógusokat várnak, akik az eddigi oktatási és nevelési tapasztalataikat kiegészítve konduktori irányítás mellett nyitottak arra, hogy központi idegrendszeri sérült gyerekek ellátását, fejlesztését is magukra vállalják.

A kar tovább bővítené az együttműködést, és a jövőben akkreditált konduktorképzést indítana, ami a Vajdaságban már több éve folyó konduktív szűrő- és fejlesztőmunka fenntarthatóságát segítené – tette hozzá Feketéné dr. Szabó Éva.

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karát az aláíráson dr. Sepsi Enikő dékán képviselte, aki örömét fejezte ki, hogy a határon túli területek közül immár Szabadkán is elérhetővé válik az egyetem mentálhigiénés szakemberképzése. Dr. Rajnai Zoltán, az Óbudai Egyetem dékánja hozzátette, hogy a vajdasági információbiztonsági szakmérnök-képzés létrejötte a mechatronikai mérnök mesterképzés mellett egy újabb fontos állomás az egyetem életében.

Az együttműködés a vajdasági Szabadkán a Szekeres László Alapítvány támogatásával jött létre.

Vona Zsófia
Fotó: Németh Ernő – vajma.info

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.