Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban a pesti orvostanhallgatók már az első pillanatokban fontos szerepet kaptak, de később is számos szálon volt érintett az egyetem az eseményekben. Az alapítás közelgő 250. jubileuma kapcsán indult cikksorozatunk soron következő részeiben a nagy történelmi események egyetemre gyakorolt hatásait tekintjük át röviden.
A pesti orvostanhallgatók már 1848. március 15-én reggel döntő szerepet kaptak, igaz, csak a véletlennek köszönhetően: a Pilvax kávéházhoz ugyanis az egyetemi épületek közül pont az Orvoskar Hatvani utcai háza esett legközelebb. Így a márciusi ifjak első útja is oda vezetett, hogy maroknyi csoportjukhoz híveket toborozzanak a mindig könnyen lelkesíthető egyetemisták közül. Az akció fényes sikerrel járt, útjára indult a forradalom. A 12 pont mintájára májusban a gyógyszerészhallgatók is összeállítottak egy listát, melyben a tanulmányi rend módosítása (szigorítása) mellett fejlesztési igényeket is megfogalmaztak: „6. Jelenleg egy évből álló Gyógyszerészi pálya, mint ennyi tanulmányok megtanulására kevés, ezentúl egy évvel Szaporitassék. 7. Állítassék nagyszerű, rendes, gyakorlati Vegyterem /:Laboratorium Chemicum:/ illő és méltó MagyarOrszág Egyeteméhez.”
A nevezetes áprilisi törvények közül a XIX. törvénycikk kifejezetten a magyar egyetemről szólt, és alapvető változásokat hozott. Az egyetemet közvetlenül a „közoktatási minister”, vagyis Eötvös József fennhatósága alá helyezte, kimondta az oktatási és tanszabadságot és az egyetem autonómiáját. E törvény alapján az egyetem hamarosan megalkotta saját, 292 paragrafusból álló alapszabályát. Ennek az orvoskarra nézve egyik legfontosabb része a 47.§, mely az ún. „külső orvosi karnak” az egyetemre gyakorolt befolyását szüntette meg. Külső orvosi kar alatt a városban praktizáló orvosi testületet értették, amely évtizedeken keresztül komoly hatással bírt az egyetemi orvosi kar ügyeire, gyakran a dékánok is az ő körükből kerültek ki, nem a tanártestületből. Új helyzetükbe nem törődtek bele egykönnyen, így az új, már Eötvös által kinevezett kari igazgatónak, Balassa Jánosnak igencsak meggyűlt velük a baja, jóllehet ennél sokkal fontosabb tennivalói is akadtak volna. Jellasics horvát bán szeptemberi támadása ugyanis valódi háborús helyzetet teremtett az országban, ami a pesti egyetemet is érintette. Ennek bizonysága az a levéltárunkban fennmaradt levelezés, melyet Stáhly Ignác, a Honvédelmi Minisztérium hadi egészségügyi osztálya vezetője, karunk tanára, illetve Balassa János kari igazgató folytatott. Az alábbiakban Stáhly levelének egyes részletei:
„Igen tisztelt Miniszteri Tanácsos és Igazgató úr!
Fennálló és előre is sejdíthető körülményeknél fogva haladék nélkül, több helybéliségre van szükség – melyekbe hazánk sebesült védői kitelhető legnagyobb szorgalommal ápoltassanak. (…) Tisztelettellyesen és sürgetőleg kérjem meg Tanácsos és Igazgató Urat: miszerént legrövidebb uton magának engedelmet szerezni sziveskedjék arra: hogy a’ beálló szükség esetében a’ Magyar Egyetemi Korodák is a fentebb érintett czél elérésére használtathassanak.”
A kar helyiségeiben, így a klinikai szobákban tehát honvédkórházat rendeztek be, illetve honvédorvosi, betegápolói, valamint a korabeli hadviselés szempontjából igen fontos állatorvosi tanfolyamokat indítottak. Valójában az 1848/49. tanévet meg sem nyitották, részben a fentiek miatt, részben azért, mert a hallgatók többsége távol maradt. Beálltak a honvédséghez, illetve a nemzetőrséghez. Így Korányi Frigyes, egyetemünk belgyógyász professzora is, aki szűkebb pátriája, Szabolcs vármegye nemzetőrei között szolgálta végig a háborút, orvosi beosztásban. A morva származású Zlamál Vilmos, az állatorvostan tanára hallgatóiból nemzetőr zászlóaljat szervezett, amiért a megtorlás idején kis híján az életével fizetett, és utóbb a Honvédelmi Minisztériumtól igen nehezen kapta vissza hallgatóit.
A bevonult hallgatók és oktatók legfőbb feladata mégis a sebesültek ellátása volt. A háború azóta is legtöbbet tárgyalt sérülését, Görgei Artúr tábornok életveszélyes fejsebét az az Orzovenszky Károly látta el még az ácsi csatatéren, aki 1840-ben az egyetemen szerzett orvosdoktori, majd 4 év múlva sebészdoktori diplomát. A folyamatos igénybevétel és a harctéri körülmények miatt elgennyedt sebet másodszor is műteni kellett, amit már Markusovszky Lajos tanársegéd végzett el Vácott. Markusovszky ettől kezdve a tábornok mellett maradt, annak klagenfurti száműzetésében is. Markusovszky évfolyamtársa, a sebészet későbbi tanára, Lumniczer Sándor szintén Görgei mellett szolgált törzsorvosként. A tábornok annyira ragaszkodott hozzá, hogy amikor megkapta miniszteri kinevezését, a bizalmasává fogadott Lumniczert magával vitte a minisztériumba.
A legnagyobb kihívást a tábori orvoskar számára talán mégis az 1849. nyári kolerajárvány jelentette. A cári hadsereg voltaképpen ezért hagyta el pánikszerű gyorsasággal az országot, rögtön a világosi fegyverletétel után. Megemlítendő még Than Károly, aki 14 évesen csatlakozott a honvédsereghez előbb lövészként, majd Bem tüzérségében szolgált. Alighanem itt ismerte fel a kémia, későbbi tantárgya jelentőségét. Egyetemünk tanáraként a pesti medikusok és gyógyszerészek nemzedékeit oktatta vegytanra és hazaszeretetre. Bátyja, Than Mór Görgei mellett szolgált „hadifestőként”. Művei máig a szabadságharc leghitelesebb képi forrásai.
Dr. Molnár László
Semmelweis Egyetem Központi Levéltár
Fotó (kiemelt kép): Pilvax kávéház a forradalom napjaiban – Digitális Képarchívum, OSZK
Archív fotók: Központi Levéltár
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
