Az Oktatási Hivatal adatai szerint tavalyhoz képest közel kétezerrel többen, csaknem 108 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre, a jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában kíván továbbtanulni. Az előzetes adatok alapján a Semmelweis Egyetemen összesen 4095-en szeretnék megkezdeni tanulmányaikat szeptemberben.

A felvi.hu adatai szerint a Semmelweis Egyetem ősszel induló képzéseire összesen 2544 főt vehet majd fel, a hat kar előzetes adatai alapján – amelyek a következő hetekben még változhatnak – összesen 4095-en jelentkeztek az egyetem különböző képzéseire, ami több mint másfélszeres túljelentkezést jelent. Az Általános Orvostudományi Karra 1176-an, az Egészségtudományi Karra 2148-an, az Egészségügyi Közszolgálati Karra 200-an, a Fogorvostudományi Karra 305-en, a Gyógyszerésztudományi Karra 154-en, a Pető András Karra pedig 112-en adták be jelentkezésüket első helyen.

Az Oktatási Hivatal adataiból kiderül, hogy a legnépszerűbb képzési területek alapképzésben és osztatlan képzésben az elsőhelyes jelentkezések alapján a gazdaságtudományok, a műszaki képzések, a pedagógusképzés, az informatikai, valamint az orvos- és egészségtudományi képzések. A legnépszerűbb alapszakok a gazdálkodás és menedzsment, a mérnökinformatikus, az ápolás és betegellátás, az óvodapedagógus és a pszichológia.

A 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 107 695-en nyújtottak be érvényes jelentkezést. A legtöbben – 72 955-en – alapképzést jelöltek meg első helyen. Osztatlan képzésre 11 674-en, felsőoktatási szakképzésre 4 846-an, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül pedig mesterképzésre 18 220-an jelentkeztek első helyen. A felvételizők 8,9 százaléka szeretne orvos- és egészségtudományi területen továbbtanulni. A legtöbb első helyes jelentkezést a gazdaságtudományok, a műszaki és a pedagógusképzés képzési terület valamely szakjára nyújtották be. A népszerű szakok közt szerepel az ápolás és betegellátás is, 3278-an jelöltek meg első helyen ilyen képzést.

Keresztes Eszter (Forrás:felvi.hu)
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.