A 2017/18-as tanév kezdete óta használhatják a hallgatók az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet három digitális szövettani tantermét, amelyek metszeteit online akár otthonról is elérhetik a diákok, valamint a rendszeren keresztül a vizsgáztatás is megoldható. Az ünnepélyes átadón dr. Szél Ágoston rektor, az intézet igazgatója és dr. Szász Károly kancellár mondott köszöntőt, majd dr. Nemeskéri Ágnes egyetemi docens mutatta be a fejlesztés menetét és a digitális oktatásfejlesztés lehetőségeit.

Dr. Szél Ágoston szólt róla, hogy az anatómiaoktatás világszerte sajátos helyzetben van, sok helyen digitális módszerekkel próbálják a boncolást kiváltani, ami nem minden esetben működik jól, azonban a szövettani oktatásban a metszeteket tökéletesen helyettesíti az elektronikus rendszer. A rektor hozzátette, a digitális szövettani gyakorló- és vizsgatermek kialakításának ötlete mintegy 10 évvel ezelőtt fogalmazódott meg dr. Nemeskéri Ágnes javaslatára, de csak tavaly láttak neki, így most a legkorszerűbb eszközökkel tudták berendezni a laboratóriumot, amelynek rendszerét a vizsgáztatás során is használni lehet. A rektor köszönetet mondott a többi között a Beszerzési, az Informatikai, valamint az Anatómiai Tömbigazgatóságnak a projekt véghezviteléért.

Dr. Szász Károly ismertette, a tantermek kialakítása több mint 106 millió forintba került, aminek nagy részét (91 millió forintot) az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet a saját devizakeretén belüli megtakarításból képezte, a fejlesztéshez az Általános Orvostudományi Kar 16 millió forinttal járult hozzá saját keretéből. A kancellár reményét fejezte ki, hogy a korszerű eszközpark tovább növeli az egyetem hírnevét, a tanulók számára pedig jobb tanulási körülményeket biztosít, a vizsgák gyorsabb és hatékonyabb kiértékelését teszi lehetővé.

Dr. Nemeskéri Ágnes előadásában röviden összefoglalta a mikroszkópok történetét, kitérve a ’90-es években elindult digitalizálási folyamatra. A gyakorlótermek kialakításáról elmondta, a munkálatok 2017 júliusában kezdődtek el, szeptember második hetében pedig már használatra készen állt az Európában is a legtöbb hallgatói munkaállomással (csaknem 150 számítógéppel) rendelkező rendszer a hallgatók számára. A szövettani metszetek online is elérhetőek, így az e-learning rendszerén keresztül a hallgatók otthonról is megtekinthetik őket.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

6kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.