A Semmelweis Egyetemen tett látogatásuk alkalmával az Iránból érkezett oktatásért és külügyekért felelős miniszterhelyettesekből álló küldöttség, a Tehran Medical University rektora és munkatársai, valamint az iráni nagykövet az együttműködési lehetőségekről, hallgatói csereprogramok elindításáról egyeztettek az egyetem fogadó delegációjával.

Dr. Bagher Larijani oktatási miniszterhelyettes kiemelte, hogy 16 orvosi egyetem működik Iránban, melyek közül a Tehran Medical University a legkiemelkedőbb. Tekintettel arra, hogy a két egyetemnek hasonló az oktatási tematikája és struktúrája, véleményük szerint belátható időn belül elindulhatna a csereprogram vagy akár egy Iránba kihelyezett képzési program. Tapasztalataik szerint az iráni hallgatók nagy számban próbálnak egy-két Semmelweis Egyetemen eltöltött év után visszatérni hazájukba, de ez jelenleg nehézkes az eltérő curriculum miatt.

Dr. Asadi Lari külügyi miniszterhelyettes és dr. Szél Ágoston rektor több pontot is kiemelt az együttműködés lehetőségei közül, ide értve a két egyetem közötti együttműködési szerződés aláírását, a nemzetköziesítés fontosságát, az Erasmus+ csereprogram kínálta lehetőségek kihasználását, valamint – a biomedikális képzést érintő – részképzés elindítását a Tehran Medical Universityn. A felek az ütemtervről is egyeztettek, a cél, hogy a program két éven belül elinduljon.

Dr. Pop Marcel, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője kiemelte, hogy a sikeres együttműködés feltétele a közös cél beazonosítása. A sikeres kooperáció érdekében ajánlotta összehasonlítani a két egyetem kutatócsoportjainak aktuális kutatási területeit, témáit. Továbbá javaslatot tett arra, hogy a tervezett együttműködést szabályzó jogi hátteret megvizsgálják.

Dr. Szél Ágoston rektor a megbeszélés végén javasolta, hogy a gyümölcsöző kapcsolat érdekében egyes karokkal külön egyeztessenek, és ennek fényében tervezzék a közös munkát. Dr. Abbasali Karimi rektor a köszönetnyilvánítás alkalmával meghívta a magyar delegációt Iránba, hogy a helyszínen tájékozódhasson az egyetemükről. Gholamali Rajabi Yazdi nagykövet támogatásáról biztosította mindkét felet a kapcsolat sikeressége érdekében. Szorgalmazta, hogy mindkét egyetemen álljon fel egy a projektért felelős (4-5 fős) csapat.

Kovács Marianna, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.