A Semmelweis Egyetem kancellárjának, a Pető András Kar (PAK) dékánjának és a magyar kormány miniszteri biztosának jelenlétében az erdélyi Illyefalván hivatalosan is megnyílt a Pető Fejlesztő- és Képzőközpont, ami az első határon túl megvalósuló székhelyen kívüli képzés a PAK történelmében. A központban a Pető-módszer pedagógiai oktatása mellett a központi idegrendszeri sérült gyermekek és felnőttek fejlesztése is folyik a konduktív pedagógia módszerével. 

Az épületek rendeltetésszerű átalakítása és berendezése az Erdélyi Református Egyházkerület kezdeményezésére a magyar állam támogatásával jöhetett létre. Kató Béla, az egyházkerület püspöke a megnyitón kiemelte, hogy a diakónia célja hozzásegíteni a másik embert ahhoz, hogy önmaga lehessen, a konduktív pedagógia pedig arra törekszik, hogy az elérhető legnagyobb önállósághoz tudja segíteni a rászorulót. 

Dr. Zsebe Andrea, a PAK dékánja köszöntőjében  elmondta, hogy nincs külön világ a fogyatékkal élők és az egészségesek számára, megfelelő fejlesztéssel a sérültek is a társadalom együttműködő tagjaivá válhatnak. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Semmelweis Egyetem együttműködését mérföldkőnek nevezte a konduktorképzésben, mivel bár a rehabilitációs foglalkozásokkal már több Kárpát-medencei településen jelen van a kar, de a székhelyen kívüli oktatás először Illyefalván indulhatott el a határon túli régióban.

Dr. Szász Károly, az egyetem kancellárja beszédében kiemelte az újonnan megnyílt központ fontosságát és a sérültek iránti figyelem társadalmi felelősségvállalásának jelentőségét. Dr. Hankó Balázs miniszteri biztos az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az oktatási államtitkárság képviseletében üdvözölte a fejlesztő- és képzőközpont háromszéki indulását és hangsúlyozta azt, hogy a képzés és a fejlesztés az érintettek lakóhelyéhez közel, anyanyelven történik. 

Az egykori illyefalvi gyermekfalu helyszínén már szeptemberben elindult a képzés és az első háromhetes fejlesztőprogram is megvalósult. 

Vona Zsófia

Fotó: Tatai Balázs – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.