A Semmelweis Egyetem Pető András Kara (PAK), valamint dr. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő közös szervezésében 9 ország képviselőjének részvételével valósulhatott meg a konduktív nevelés, a konduktor szakma bemutatása az Európai Parlamentben. A konferencián felszólalt Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a PAK dékánja is. 

A brüsszeli rendezvényen dr. Kósa Ádám bevezetője után dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális-, oktatási-, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa emelte ki előadásában az integrált nevelés támogatásának fontosságát, amely, mint fogalmazott, az egyetlen, valódi esélyegyenlőséget biztosító oktatási út.

A konferencia keretében a konduktív nevelést képviselő külföldi intézmények vezetői összefoglalták mindazokat az eredményeket és kihívásokat, amelyek a konduktor szakma széleskörű elfogadását elengedhetetlenné teszik, valamint javaslatokat tettek a szakma elismertetéséhez vezető folyamat konkrét lépéseiről. A résztvevő szakemberek ismertették a konduktori szakma minőségi követelményeit, a minőségfejlesztés folyamatát, valamint a szakma minőségvédelmének fontosságát is. Bemutatásra kerültek azok az intézményi jó gyakorlatok is, amely a konduktorok alkalmazásának, illetve a minőségi konduktív nevelés szakmai biztosítását lehetővé teszik. A Pető András Kar nevében dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea dékán tartott előadást, melyben felvázolta a különböző intézmények közötti jövőbeli együttműködések lehetséges területeit.

Az eseményen az európai (ECA – European Conductive Association) és a világ (IPA – International Pető Association) konduktív szervezetei is képviseltették magukat, felhívva a figyelmet azokra a tevékenységekre, feladatokra, melyeket szakmai és civil összefogásban a szervezetek végeztek és terveznek a konduktori szakma elfogadtatása érdekében.

A megjelent országok konduktív nevelést végző szakmai szervezeteinek képviselői egyetértettek abban, hogy csak együttműködésben, közösen a szakmai érdekek mentén lehetséges a konduktor szakma elismerése.

Galéria

3kép

Vona Zsófia
Fotó: Daróczy Eszter