A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának (EMK) egészségügyi menedzser mesterképzése (MSc) 2017 szeptemberében is elindul, immár 120 kredites, egységes képzésben, állami ösztöndíjas és önköltséges formában egyaránt. A képzés megújulása azt is jelenti, hogy a 2017-18-as tanévre való jelentkezés az egységes felvételi eljárás szerint történik majd, azaz idén február 15-ig kell jelentkezniük a felvételizőknek a Felvi.hu oldalon keresztül.

A két évtized tapasztalatát összegző mesterképzés nemzetközi szinten elismert oktatókkal, gyakorlatorientált, naprakész tudással várja azokat az egészségügyi vezetőket vagy vezetőknek készülőket, akik professzionális szinten érdeklődnek az egészségügyi rendszer és intézményirányítás iránt. A hagyományos értelemben vett oktatáson túl a hallgatók esettanulmányokon keresztül, valós életen alapuló gyakorlatorientált feladatok megoldásával csapatban, közösen mélyítik el tudásukat. A különböző egészségügyi területek képviselői (orvosok, nővérek, diplomás ápolók) mellett jogászok, gazdasági szakemberek, egészségbiztosítási területen dolgozók, versenyszférából jött vezetők, kormányzati tisztségviselők, és egyéb diplomával rendelkezők is jelentkezhetnek a képzésre.

Az MSc képzésről további információk az Egészségügyi Menedzserképző Központ hírei között találhatóak, valamint a február 7-ei nyílt napon is hasznos információkkal várják az érdeklődőket. Az EMK emellett nemrégiben elindította hírlevelét, amely kéthetente ad beszámolót az intézetet érintő eseményekről.

KEE
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.