Több mint hetven százalékkal nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják – mondja dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a növekvő betegszám ellenére javultak a diabéteszes páciensek kilátásai, csökkent a cukorbetegség miatt kialakuló szívinfarktusok, stroke-ok és amputációk száma.

rs46604_ka-20160308-img_7277-scrA cukorbetegek döntő többsége a mozgásszegény életmóddal és elhízással összefüggésbe hozott 2-es típusú diabéteszben szenved, számuk eléri a 727 ezret, minden ötödik 60 év feletti magyar érintett – mondja dr. Kempler Péter az Országos Egészségpénztár adatbázisán alapuló kutatásukról. Hozzáteszi: ez a betegség néhány évtizede még kizárólag a felnőttek körében fordult elő, egyre több azonban a túlsúlyos gyerek, akiket szintén érinthet a kór. Míg az 1-es típusú diabéteszes betegekben inzulinhiány áll fenn, addig itt termel ugyan a szervezet inzulint, de az egy idő után már nem tudja megfelelő mértékben csökkenteni a vércukorszintet, inzulinrezisztencia alakul ki. A 2-es típusú diabétesz általában tünetmentes, a tünetek – szomjúság, fokozott vizeletürítés, lassú sebgyógyulás, bőrproblémák – többnyire csak akkor jelentkeznek, amikor hosszabb ideje fennáll a betegség.

Dr. Kempler Péter kiemelte, hogy ténylegesen jóval több magyar lehet cukorbeteg, mert az elemzés a támogatásban részesülő antidiabetikumokat kiváltó cukorbetegek adatai alapján készült, így azok, akik csak diétás kezelést kapnak, vagy nem váltották ki a szükséges készítményt, esetleg nem is tudnak betegségükről, nem szerepelnek a nyilvántartásban. 

A betegszám emelkedése mellett azért pozitív folyamatok is elindultak – mondja a belgyógyász professzor, példaként említve a súlyos szövődmények előfordulásának csökkenését, amely a modern terápiáknak is köszönhető. Lényegesen hatékonyabb vérnyomáscsökkentő és vérzsírcsökkentő készítmények állnak rendelkezésünkre, mint korábban, a legjelentősebb előrelépés ugyanakkor a vércukorcsökkentő kezelésben történt az utóbbi években. Az új tabletták és a fix dózisban adható injekciós készítmények mellett komoly fejlődést jelentett a legkorszerűbb inzulinok megjelenése – hangsúlyozza az egyetemi tanár.

Dr. Kempler Péter szerint az elmúlt években 6 százalékkal csökkent a cukorbetegek halálozása, de még így is évi 30 ezer diabéteszes beteget veszítenek el. Évente 1000-rel mérséklődött a szívinfarktusok száma a cukorbetegek körében, és negyedével esett vissza a stroke kockázata. Az alsóvégtagi amputációk tekintetében is kedvező tendencia mutatkozik, de még így is naponta tíz cukorbeteg lábat amputálnak Magyarországon.

Kele Tímea
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.