Eddig hozzávetőleg hétszáz, túlnyomórészt középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékkal élő pácienst láttak el a másfél éve létrehozott speciális fogászati centrumban, a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján. Az értelmi fogyatékkal élők fogászati ellátása speciális körülmények között történik, mert a betegek kevésbé együttműködőek, és gyakran a legegyszerűbb beavatkozásokat is csak altatásban lehet elvégezni náluk.

Az értelmi fogyatékkal élő gyerek és felnőtt betegek számára azért is fontos ez a lehetőség, mert a centrumban adottak a speciális feltételek a szakszerű ellátásukhoz – ilyen például az altatás biztosítása -, ami lehetővé teszi, hogy a hosszabb, fogmegtartó kezelések kerüljenek előtérbe a fogeltávolítások helyett. „A páciensek életminősége szempontjából nagyon jelentős előrelépés, hogy ma már sokkal több fogat mentenek meg, mint korábban, amikor többnyire a foghúzás mellett döntöttek a fogorvosok” – hangsúlyozta dr. Gerber Gábor, a Fogorvostudományi Kar dékánja.

rs55002_ka-20161109-ka__6839-scrKiemelte továbbá: a körülmények lehetővé teszik, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a megelőzésre, egyebek mellett azáltal, hogy megtanítják például a pácienseknek, hogyan mossanak helyesen fogat, hogyan használják az elektromos fogkefét. Emellett dentálhigiénikus ellátásra, például fogkő-eltávolításra is van lehetőség. A dékán véleménye szerint az ellátással kapcsolatban kiemelten fontos, hogy a kezelés nyugodt körülmények között, a szokásosnál is nagyobb empátia mellett történjen.

Csaknem 90 ezren élnek különböző szintű értelmi fogyatékossággal Magyarországon, akik közül a központi régióban élők ellátását a Semmelweis Egyetem biztosítja. Az, hogy éves szinten hozzávetőleg 500 pácienst látnak el az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikán működő centrumban, országos szinten is jelentős eredménynek mondható – véli dr. Gerber Gábor hozzátéve, hogy eddig körülbelül 1500 fogeltávolítást és 1200 fogtömést végeztek.

rs55185_ka-20161114-img_2332-scrA centrumban többnyire középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékkal élőket látnak el, ám ideggyógyászi ajánlással egyéb súlyos betegségben szenvedők, így többek között epilepsziás, pánikbeteg, poliallergiás páciensek számára is hozzáférhetővé teszik a fogászati kezeléseket.

A Semmelweis Egyetem speciális fogászati centruma mellett három vidéki (Pécs, Szeged, Debrecen) és két budapesti gyermekfogászati központ is működik az országban.

Kele Tímea
Fotó: Kovács Attila

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.