Az MTA-SE Lendület Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoport tagjai jótékonysági futást szerveznek a Tábitha ház támogatásáért. A csapat célja, hogy a felhívják a figyelmet a törökbálinti gyermekhospice-házban folyó munkára, és minél többen segítsenek a gyógyíthatatlan beteg gyermekeken és családjaikon – mondta el honlapunknak dr. Bödör Csaba, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa, a kutatócsoport vezetője.

tabithafutascsapatA csapat április 9-én futja le a Révkomárom-Törökbálint távolságot, kereken száz kilométert, tizenhárom települést érintve: futnak majd a tatai Öreg-tó mellett, Tatabányán és az etyeki borvidéken is. Váltóban teljesítik a távot, lesz, aki 20 kilométert fut és lesz olyan is, aki biciklivel kíséri a futókat. Az utolsó kilométeren a futókhoz csatlakoznak a Tábitha ház gyermekei és dolgozói, így a befutón ott lesznek az érintettek is, akiknek a javára zajlik az adománygyűjtés.

RS25530_KA-20141127-IMG_8026-bodor-csaba-interju-scrDr. Bödör Csaba úgy fogalmazott: a futás ötlete egyrészt annak köszönhető, hogy a csoport az onkohematológiai betegségekkel foglalkozik, így élő munkakapcsolattal rendelkeznek a ház gyermekhematológus orvosigazgatójával, hiszen azokat a daganatos betegségeket is kutatják, amikben a Tábitha házban lakó gyermekek szenvednek. Emellett szerettek volna egy kicsit a „dobozon kívül gondolkodni”, és a megszokott keretek közül kimozdulva támogatni egy jó ügyet – tette hozzá. Elmondta, az egész kutatócsoport részt vesz a futáson a laboratóriumi analitikusoktól a PhD-hallgatókon át a tudományos diákkörösökig. Kiemelte, azért is tartják fontosnak felhívni a figyelmet erre az intézményre, mert csak adományokból tartják fenn a működését.

A gyermekek hospice-ellátásába az életvégi ellátáson kívül minden olyan gyermek időszakos ellátása beletartozik, aki valamilyen krónikus betegség vagy állapot miatt tartósan ápolásra szorul.

Az adománygyűjtő akcióról és a Tábitha házról több információ erre a linkre kattintva érhető el.

Pogrányi Péter
Fotó: tabitha100.com, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.