A művészet kórélettana címmel új kreditpontos, szabadon választható kurzus indult dr. Rosivall László, a Kórélettani Intézet egyetemi tanára vezetésével. A szabadon látogatható tárgyat a Semmelweis Egyetem minden karán és más egyetemeken is meghirdetették, a második előadás február 17-én lesz, melyen Batta András, a Zeneművészeti Egyetem tanára tart előadást élő zenével.

Dr. Rosivall László elmondta: célja, hogy az egyetem oktatási palettája bővüljön, és olyan területekre is bevezessék hallgatókat, melyek közvetlenül, vagy közvetve, de biztosan befolyásolják gondolkozásmódjukat, empátiás készségüket, emberi kapcsolataikat, eredményességüket.

Az első félév részletes programja ide kattintva megtalálható.  

DP