Mentős, ápoló, gyógytornász és védőnő – ezek a hivatások tűntek fel a leggyakrabban a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának pályázatára érkezett rajzokon. Csaknem kétszáz alkotás érkezett, a zsűri végül negyvenet választott be azok közé, amelyekből kiállítás nyílt a 40. jubileumát ünneplő intézményben. Szatmári Emma rajzát értékelték a legjobbnak, Lambert Ágnes és Tóth Boglárka végzett a második, míg Móré Melinda Dóra és Németh Lilianna a harmadik helyen.

RS38300_KA-20151112-IMG_2612-scrAz, hogy a karon meghirdetett kilenc képzés közül a mentős bizonyult a legnépszerűbbnek a gyerekek körében, nem lepte meg a szervezőket. Az azonban már igen, hogy születtek rajzok a dietetikus, képalkotó analitikus, optometrista és népegészségügyi ellenőr szakmákról is, amelyekből több be is került a legjobb negyven munka közé. Ezzel pedig megvalósult az a célkitűzés, hogy ne csak a már ismert és népszerű szakmákról készüljenek alkotások, hanem olyan munkaköröket is megismerhettek a gyerekek, amelyekkel eddig vélhetően még nem találkoztak. A pályázók többsége 8-9 éves volt, de szép számmal rajzoltak óvodások és 10 évesek is.

RS38307_KA-20151112-IMG_2589-scrA legjobb negyven képből november 12-én kiállítás nyílt az Egészségtudományi Kar épületében, ahol Gryllus Vilmos koncerttel kedveskedett a gyerekeknek. A meghívottak az eredményhirdetés előtt betekinthettek a mentősök, védőnők, gyógytornászok és népegészségügyi ellenőrök munkájának egy-egy szeletébe a kar oktatói és hallgatói segítségével. A délután folyamán egyebek mellett zsonglőrködéssel, táncbemutatókkal is várták a vendégeket.

Kele Tímea
Fotó: Kovács Attila