Meghalt egy szemész. Hosszú, nehéz betegség után halt meg, sokat szenvedett. Úgy ment el, ahogy megszületett, szinte semmije sem maradt. Pályája fényesen ívelt fel, Magyarországi szemorvosok életrajzi adattára egy egész oldalt szentelt irodalmi munkásságának. 1951-ben Debrecenben végzett. 1949-től 1962-ig Debrecenben a híres Kettesy Aladár szemészprofesszor mellett szerezte szakmai tudását. 1962-től Miskolcon, a megyei kórházban lett szemész főorvos. Vajon tudja-e az ember, mikor van az életében olyan fordulópont, amely rossz irányba fordítja a sorsát? 1967-ben a budapesti I. sz Szemklinika meghívására Budapestre jött, ahol docensi kinevezést kapott. Ő lett a tanszék várományosa. Magával hozta három munkatársát, az egyikből külföldön professzor, a másikból kórházigazgató lett. A harmadik a kandidatúráját itt, a Szemklinikán írta meg. Aztán megfordult a sors és kegyvesztett lett. 1973-tól szombathelyi Markusovszky Kórház szemész főorvosa. 1980-ban visszatért Budapestre, és az újonnan alakult Jahn Ferenc Kórház főorvosa lett. Innen ment nyugdíjba. Később több helyen volt tanácsadó. Irodalmi munkássága kiemelkedő: 120 tudományos dolgozatot írt, kandidátusi értékezését lefordították németre és a neves Thieme kiadó adta ki. Pályafutása kezdetén a glaukoma és a műtéttan érdekelte, később érdeklődése a szövettan irányába fordult. Ehhez nagy segítségére volt az elektronmikroszkóp. Kiváló operatőr volt. Szerette a komolyzenét, hívő katolikus volt. Élete utolsó évtizede maga volt a nyomorúság: elkerült Budapestről, felesége meghalt, minden vagyonát elvesztette. A bajban csak unokája és néhány volt tanítványa állt mellette. Jó ember volt, távol állt tőle minden intrika. A feléje irányulót nem ismerte fel idejében. Meghalt egy szemész, egy a hatszázból, s úgy ment el, ahogy megszületett: minden nélkül.
Sz. Balogh Clarissa
