A molekuláris onkológia legaktuálisabb kérdéseivel és a rákkutatás jövőjével is foglalkozott az idei Semmelweis Symposium, melyre mintegy 150 résztvevő regisztrált.

RS37852_TZ_20151105_054-scrDr. Szél Ágoston rektor a megnyitón hangsúlyozta, az egyetem számára kiemelten fontos a minden évben más-más témában megrendezett, nagy presztízsű Semmelweis Symposium. A konferenciák minősége mindig kiemelkedően magas, hiszen a szervezésre pályázni kell, a kiválasztás folyamata pedig biztosítja, hogy mindig legjobb kutatók nyerjék el a rendezés lehetőségét.

Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke köszöntőjében kiemelte, a rendezvény a téma legelismertebb külföldi és hazai szakembereit vonultatja fel. Ebből is kitűnik, hogy az egyetemen folyó molekuláris onkológiai kutatások világszerte elismertek. Mint fogalmazott, különös öröm számára, hogy az előadók között több olyan kutató is van, aki az akadémia és a Semmelweis Egyetem közötti együttműködések keretén belül dolgozik vagy dolgozott.

RS37861_TZ_20151105_109-scrDr. Tímár József, az idei szimpózium főszervezője, a II. Sz. Patológiai Intézet igazgatója megnyitójában kiemelte: a témaválasztás az idei Semmelweis-emlékévhez is jól kapcsolódik, hiszen a rák ma hasonlóan népbetegség, mint Semmelweis életében a gyermekágyi láz. Visszatekintett a nagy elődökre is, akiknek – mint fogalmazott – köszönhető, hogy ma a Semmelweis Egyetem szimpóziumot szervezhetett molekuláris onkológiai témájában. Hangsúlyozta, hogy a jó kutatáshoz a történelmi háttér mellett nemcsak pénz kell, hanem nemzetközileg elismert tudósok is, akik mellett felnőhetnek a jövő fiatal kutatói. Az alapkutatás fontos, de kiemelt a transzlációs kutatás jelentősége is, az, hogy miként lesz gyógyszer az alapkutatási eredményekből – emelte ki dr. Tímár József, hozzátéve, hogy a szimpóziumon ezzel kapcsolatban is elhangzottak példák.

RS37868_TZ_20151105_136-scrDr. Szél Ágoston rektor honlapunknak hangsúlyozta: a szimpózium szervezésére pályázóknak azt is meg kell mutatniuk, tudnak-e külföldi partnereket, kutatótársakat idevonzani, akik örömmel jönnek, mert tudják, hogy az egyetem az adott tudományterület fellegvárai között van. A molekuláris onkológia az egyetem egyik büszkesége, kiemelt területe a kutatási tevékenységnek – emelte ki. Az egyik legdinamikusabban fejlődő terület, éppen a molekuláris szemléletnek köszönhetően elképesztő változást élhettünk meg rákkutatással kapcsolatos kérdésekben az elmúlt évtizedekben – fogalmazott.

Dr. Tímár József honlapunknak elmondta: 150-en regisztráltak a szimpóziumra, melyet elsősorban PhD-hallgatóknak, fiatal rezidenseknek és az onkológiával valamilyen módon foglalkozók számára szerveztek. A molekuláris onkológia a betegágynál kezdődik, mindig ott fogalmazódnak meg a kérdések, és utána kerül laboratóriumi körülmények közé a gondolat. Ma az onkológia területén rendkívül gyors eredmények érhetők el, ha jó kérdést jól válaszolunk meg, előfordulhat, hogy 2-3 év alatt egy gondolatból törzskönyvezett gyógyszer lesz – hangsúlyozta.

RS37875_TZ_20151105_166-scrA szimpóziumon a molekuláris onkológia kérdéseivel négy fő szekcióban foglalkoztak: kísérletes rákkutatás, genetika, molekuláris patológia, valamint a klinikai rutin és gyógyszerfejlesztés. Dr. Tímár József elmondta, céljuk az volt, hogy minden témakörben legalább két olyan külföldi előadó legyen, aki a maga területén nemzetközi sztár.

A Semmelweis Symposiummal párhuzamosan szervezte meg a MOTESZ a Magyar Orvostudományi Napokat. A program hangsúlyos része volt a háziorvosok számára szervezett molekuláris onkológia továbbképzés, melynek célja összefoglalni és elmagyarázni a legfontosabb változásokat, újdonságokat a daganatos betegségek diagnózisában és kezelésében.

Dobozi Pálma

Fotók: Tuba Zoltán, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.