Bemutatkozó látogatásra érkezett az Ankarai Egyetem delegációja a  Semmelweis Egyetemre. A török egyetem képviseletében a megbeszélésen dr. Erkan İbiş rektor, dr. Kasım Karakütük rektorhelyettes és dr. İlhan Karasubaşı nemzetközi ügyekért felelős tanácsadó vett részt.

RS37520_KA-20151014-IMG_1516-scrA Semmelweis Egyetem részéről a delegációt dr. Szél Ágoston rektor, dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes, dr. Pop Marcel nemzetközi kapcsolatok igazgató, valamint dr. Vadlövő Judit a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának ügyvivő szakértője fogadta.

A látogatás bemutatkozó jellegének köszönhetően mindkét egyetem megismerhette a másik erősségeit és kiemelten kezelt területeit. Az Ankarai Egyetem amellett, hogy Általános Orvostudományi Kara kiemelkedő pozíciót foglal el Törökországban, számos más területen, így például a bölcsészettudományokban is jelentős szerepet tölt be, és intenzív nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a jövőben az Ankarai Egyetem is angol nyelvű képzések bevezetését tervezi dr. Szél Ágoston rektor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetem 1983-ban indította el a német és 1989-ben az angol nyelvű orvosképzést , mely az egyik legjobb döntés volt az egyetem története során.

RS37506_KA-20151014-IMG_1566-scrA megbeszélésen mindkét fél támogatta egy együttműködési megállapodás előkészítését, melyet a tervek szerint a következő találkozón írnak alá. Ennek keretében szóba jöhet az Erasmus+ Program keretein belüli kooperáció, valamint egy oktatói csereprogram megszervezése. Az együttműködési területek közé tartozhat közös kutatások megszervezése főleg olyan területeken, amelyeken mind a két egyetem kutatóközpontokkal rendelkezik és jelentős eredményeket ért el (pl. onkológia, agykutatás, gyógyszerészet és  hepatológia).

RS37505_KA-20151014-IMG_1573-scrDr. Szél Ágoston rektor javaslatának megfelelően az egyetemek közötti együttműködés első két lépése a gyógyszerésztudományi karok és az orvostudományi karok közötti együttműködések kialakítása kell, hogy legyen. A rektor felvetette annak a lehetőségét is, hogy a két egyetem doktori iskolái működjenek együtt, amellyel a török fél egyetértett, hiszen mindkét egyetem doktoranduszai számára hasznos lenne, ha egymás intézményeiben tanulva megismerhetnék a két egyetemet, azok eredményeit, valamint a fogadó ország nyelvét és kultúráját.

Dr. Vadlövő Judit, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.