Sikeresnek bizonyult a jelenleg legmodernebbnek számító, egy lyukon keresztül végzett mellkassebészeti műtét (uniportal VATS lobectomia), amit Magyarországon legnagyobb számban az Országos Onkológiai Intézet (OOI) mellkassebészeti osztályán, az OOI bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika munkatársainak közreműködésével végeznek. Négy hónap alatt több mint hússzor alkalmazták, a betegek a műtét után gyorsabban és kevesebb fájdalom árán épülhettek fel, szövődmény nélkül.

RS36085_KA-20150923-IMG_0906-scrMíg a hagyományos minimál invazív mellkassebészeti, más néven kulcslyuk technika során két vagy három nyílást ejtenek a beteg mellkasán, a legújabb eljárással mindössze egyetlen, három-négy centiméteres lyukon keresztül vezetik be a kamerát és a szükséges endoszkópos eszközöket. Mint azt dr. Kocsis Ákos József, az OOI mellkassebészeti osztályának munkatársa, az egyetemi Mellkassebészeti Klinika főorvosa, módszer egyik alkalmazója honlapunknak elmondta: természetesen, mint minden beavatkozás, ez sem teljesen kockázatmentes, ráadásul sebésztechnikailag igen bonyolult, így nagyobb tapasztalatot és rutint igényel. Előnye viszont, hogy mivel csak egyetlen bordaközi ideget sértenek meg, a felépülés sokkal gyorsabb és fájdalommentesebb, a műtéti szövődmények kockázata pedig megegyezik a többi minimál invazív beavatkozáséval. Mindezek mellett esztétikai előnye is van és a kórházi tartózkodást is lerövidíti, a betegeket ugyanis legfeljebb egy-két nappal az operáció után haza lehet engedni.

RS36092_KA-20150923-IMG_0885-scrA módszer szinte valamennyi olyan esetben alkalmazható, mint a hagyományos műtéti technikák. Eddig főként jó és rosszindulatú tüdődaganatok, szívburok ciszták, vastagbéltumor-áttétek, illetve TBC-s eredetű gyulladások esetében, tüdőlebeny-eltávolításokra és mintavételre alkalmazták.

A jelenleg legmodernebbnek számító műtéti eljárást annak legnagyobb nemzetközi szaktekintélye, Diego Gonzalez Rivas professzor áprilisban, az OOI-ban tartott bemutatója óta végzik az OOI és a Semmelweis Egyetem közös alkalmazásában dolgozó mellkassebészek, és azóta egyre több szakember jelezte, hogy szeretné elsajátítani. A cél, hogy valamennyi itt dolgozó sebész el tudja végezni a beavatkozást, így a mindennapi rutin részévé váljon – emelte ki dr. Kocsis Ákos József.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.