RS32094_KA-20150619-IMG_9820--scrIdén a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája szervezte a European Society of Paediatric Clinical Research  (ESPCR) 24. találkozóját, amelyen nyolc országból 24 előadó mutatta be tudományos eredményeit. A megnyitón dr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettes köszöntötte a vendégeket, majd kongresszus alapítója dr. Radvan Urbanek és dr. Szabó Attila, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója beszélt. A tudományos program az EOK-ban zajlott nyolcvan résztvevővel.

Dr. Szabó Attila felidézte:  24 évvel ezelőtt, a rendszerváltást követően dr. Radvan Urbanek, a bécsi gyermekklinika akkori igazgatója indította útnak a kezdeményezést  annak érdekében, hogy a közép- és közép-kelet-európai országok fiatal gyermekgyógyászai a vasfüggöny lebontása után újra közös fórumon ismerhessék meg és mutathassák be egymásnak a tudományos eredményeiket.

RS32078_KA-20150619-IMG_9880--scrHozzátette: a találkozó elsődlegesen a klinikai kutatással foglalkozó fiatal gyermekgyógyászok rendezvénye,  ahová elkísérik őket a mentoraik is és egy családias jellegű kongresszus keretében együtt tudják megvitatni az elmúlt év tudományos eredményeit. Az igazgató kitért arra: tavaly óta meghívott vendégelőadó is rész vesz a konferencián.  Fiatal, de már komoly eredményeket elért gyermekgyógyászt kérnek fel arra, hogy egy hosszabb előadáson mutassa be az eredményeit. Idén a vendégelőadó dr. Tory Kálmán volt, aki az MTA Lendület pályázatának egyik nyertese.

RS32089_KA-20150619-IMG_9835--scrDr. Szabó Attila úgy véli, hajlamosak vagyunk arra, hogy minél nyugatabbra orientálódjunk és ott keressünk kapcsolatokat, ami egyrészről természetes és jó,  másrészről viszont elfelejtjük, hogy a közvetlen környezetünkben is nagyon értékes tudományos műhelyek működnek, illetve klinikusok dolgoznak. „Ez egy kiváló fórum arra, hogy felfedezzük a régió értékeit és erősítsük az együttműködéseket” – fogalmazott. Szavai szerint a kongresszus legnagyobb erőssége azonban továbbra is az, hogy lehetőséget nyújt a fiatalok számára egy aránylag szűkebb, de szakmai közönség előtt arra, hogy akár életükben először nemzetközi fórumon, angol nyelven bemutathassák az eredményeiket. Ez a fejlődésük szempontjából igen fontos, hiszen közvetlenül, személyes hangnemben megkapják az építő kritikát és a dicséretet is, amire egy több ezer fős nemzetközi kongresszusnál nincs igazából lehetőség – hangsúlyozta az igazgató.

 

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

6kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.