Szociális és családügyi területen végzett kiemelkedő tevékenységéért, a mentális zavarokkal küzdő gyermekekért és családjaikért végzett évtizedes munkájáért dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta és családterapeuta, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense Pro Familiis Díjat kapott. Az elismerést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, illetve Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében.

kep (1)Dr. Pászthy Bea 2004-ben alapította az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek-, és Serdülőpszichiátriai Osztályát, ahol azóta is sikeresen látják el a mentális zavarokkal küzdő gyermekeket. Az osztály országos hírnevet szerzett a pszichoszomatikus betegségek és a pervazív zavarok diagnosztikájában és gyógyításában. Mint azt honlapunknak adott interjújában dr. Pászthy Bea elmondta: a család bevonása rendkívüli jelentőségű a beteg gyermekek gyógyításában. „Mi a mentális zavarok és betegségek szakértői vagyunk, a gyermek szakértője azonban maga a család, ahol felnevelkedik. Ez az a közeg, ahol a gyermek betegsége kialakul, ugyanakkor gyógyulása is itt valósulhat meg, ezért a gyógyító team tagjai közé sokszor bevonjuk a családtagokat is” – fogalmazott. A docens szerint az így végzett családterápia nagy körültekintést, gondosságot és tervezést igényel, azonban hosszú távú állapotjavulást vagy teljes gyógyulást eredményezhet nem csak a beteg gyermek, hanem az egész család számára is. Tapasztalata szerint a szülők, családtagok szakértőként való megszólítása csökkenti a gyermek betegsége körül kialakult bűntudatukat és jelentősen növeli a motivációjukat, illetve azt az erőt, hogy maguk is tehetnek gyermekük egészégéért.

Dr. Pászthy Bea a betegellátás mellett konferenciákat szervez, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek mentális zavaraira, illetve azok korai felismerésének jelentőségére. Idén szeptemberben tizedik alkalommal rendezi meg az általa alapított Gyakorlati Gyermekpszichiátria Gyermekorvosoknak és Gyermekekkel Foglalkozó Szakembereknek továbbképző tanfolyamot, mely átfogó módon mutatja be a gyermekpszichiátriai betegségeket, azok korai tüneteit és terápiás lehetőségeit. A konferenciára több száz gyermekorvos, védőnő, pszichológus, pedagógus és gyermekvédelmi szakember jelentkezik rendszeresen. 

Fotó: EMMI
Fotó: EMMI

A Pro Familiis Díjat a családalapítás és a gyermeknevelés támogatása, a családok jólétének növelése érdekében, továbbá a családvédelem területén, illetve az ezzel foglalkozó intézményekben kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenység elismeréseként adományozzák. Az elismerést évente legfeljebb harmincan vehetik át.

Mozer Mária

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.