Két műtét helyett egy műtéttel gyógyíthatók azok a betegek, akiknek a szürkehályog mellett más, éleslátást rontó úgynevezett „hátsó szegmenst érintő” betegségük is van. Ezeket a műtéteket ugyanis lehetséges már egyszerre végezni, úgynevezett kombinált beavatkozással – hívja fel a figyelmet dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

RS21306_KA-20140716-IMG_6622-nagy-zoltan-zsolt-interju-scrIlyen szembetegségek jellemzően idősebb korban alakulnak ki, akár időskori vakságot is okozhatnak, együttes megjelenésük gyakori a cukorbetegeknél. Kombinált műtét indokolt lehet szürkehályog mellett megjelenő retinaleválás vagy akár makula degeneráció esetében is.

A kombinált szemműtét lehetőségéről a betegek még nem nagyon tudnak, de az egyetemi klinikákon erre már van lehetőség. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján évente körülbelül 800 beteg érintett egyszerre több típusú szembetegségben, közülük száz feletti számban alkalmazható a kombinált eljárás.

Mivel a betegnek így csak egy műtéten kell átesnie, ez mindenképpen kevésbé megterhelő számára, segíti a gyógyulást. Ahogy a professzor elmondta, ha szemlencsét és üvegtestet egyszerre operálnak, a módszer a korábban alkalmazott technikáknál jóval hatékonyabb. Ha ugyanis a hályogműtétet végeznék először, felgyorsulhat a retina romlása, ha pedig a retinaműtét lenne az első, a szürkehályogtól nem látszanának megfelelően a retina apró részletei.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt szerint a módszer a jövőben a leggyakrabban előforduló szembetegségek gyógyításához járulhat hozzá, így reményei szerint egyre több kombinált szemműtétet tudnak alkalmazni. Ha a szemlencse elszürkülését és a szem hátsó pólusát érintő elváltozásokat egyetlen beavatkozással oldják meg, hamarabb javítható a látóélesség, az operációk összevonása költséghatékonyabb is.

RS29403_20150319-KA-20150319-IMG_7816-szemmutet-kozvetites-scrDr. Nagy Zoltán Zsolt azt is elmondta, hogy a hályogsebészetben ma már az a cél, hogy a korábbi másfél dioptria helyett +- 0.25 dioptrián belüli pontossággal érjenek el eredményt. Szemléletes példa a fejlődésre, hogy míg húsz éve 12 mm-es sebet ejtettek, ma már 2,4 mm az átlagos vágáshossz. Olyan precíziós készülék is segíti a műtéteket, mellyel pontosan meg tudják mérni a beteg szemét (rögzítik a szem adatait, a nagyerek helyzetét, hogy hol kell sebet ejteni, a beültetendő lencsének pontos szögét, stb.), az adatokat az operációs mikroszkópba táplálják, az pedig a műtét közben vetíti a pontos képet az operáló orvosnak, annak érdekében, hogy tized milliméter pontossággal tudjon dolgozni. Ez minden esetben fontos, de rendkívüli a jelentősége, ha a beteg szemtengelyhosszból eredő fénytörési hibáját és a szaruhártya szabálytalanságát csak különleges műlencsével lehet kompenzálni. Ilyen esetben, ha a lencse az előírt foktól akár tized milliméterrel is eltér, dioptria romlást eredményezhet.

Czétényi Rita

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.