RS25610_KA-20141128-IMG_8415-scrMásodik alkalommal szerveztek szakmai vitát az intenzív terápiás és aneszteziológiai szakdolgozóknak Budapesten, a rendezvény fővédnöke dr. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem (SE) rektora volt.

A megnyitón dr. Hunyady László, a SE ÁOK dékánja köszöntötte az intenzív terápiás és aneszteziológiai szakdolgozókat. Mint mondta, a Semmelweis Egyetem nemcsak oktatási intézmény, hanem az ország egyik legnagyobb betegellátó intézménye is, melynek kiemelten fontos az intenzív és aneszteziológiai szakterület. Önök azok, akik élet és halál felett rendelkezve azon a pontján dolgoznak az egészségügynek, ahol nagyon fontosak a döntések és az, hogy a szakdolgozók megfelelően képzettek legyenek – fogalmazott.

RS25612_KA-20141128-IMG_8397-scrKitért arra: a Semmelweis Egyetem nagy kihívások előtt áll, hiszen hamarosan lezárul a Korányi projekt, melynek keretében egy igen jelentős szakmai fejlesztésre lesz szükség éppen ezen a területen. A dékán szólt arról is, látják a trendet, hogy a szakdolgozók és az orvosok nagy számban mennek külföldre dolgozni. Mi azon dolgozunk és abban bízunk, hogy ez az olló szépen lassan csökkenni fog és a szakdolgozók nemcsak erkölcsi, hanem jobb anyagi megbecsülést is kapnak – hangsúlyozta.

RS25623_KA-20141128-IMG_8328-scrDr. Gál János klinikai rektorhelyettes, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója a rendezvényen úgy vélekedett: az egészségügyi szakdolgozókat nem becsüli meg a társadalom és éppen azokra nem fordít kellő figyelmet, akik ápolják őket. Az elvándorlás kapcsán ő is az anyagi megbecsülés hiányát emelte ki. A rektorhelyettes úgy fogalmazott: bár a problémáikat nem oldja meg, a szakdolgozókat a gyógyult betegek hálája segítheti át a nehézségeken. „Az az érzés, amit önök élnek át nap mint nap, hogy életeket mentenek meg, az óriási dolog. Ez az Önöké, ezért a betegek is és mi vezetők is csak hálásak tudunk lenni” – mondta dr. Gál János, aki azt kérte tőlük, hogy a nehézségek ellenére tartsanak ki a szakmájuk mellett.

Az idei rendezvény középpontjában rendhagyó módon a siker állt, a mindennapi kisebb és nagyobb szakmai sikerek. „Egy-egy siker, amit a napi munkánk során megélünk erőt, értelmet ad ápolói, asszisztensi munkánknak, ezért fontosnak és nélkülözhetetlennek tarjuk, hogy ezeket az elért eredményeket be is mutassuk. Munkánk team-munka, közösségben együtt dolgozunk, így sikereinket is csapatban érjük el” – hangsúlyozta a konferenciafüzet előszavában Mezőcsáti Melinda az AITK klinikavezető főnővére, a konferencia Tudományos és Szervező Bizottságának elnöke.

Az előadásokban olyan történeteket, eseteket, kutatásokat mutattak be, melyek sikeresek voltak, elérték céljukat, és megmozgatták az adott közösséget.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.