Huszonhat ország közel háromszáz szakembere volt jelen a NATO első alkalommal megrendezett Egészségügyi Haderővédelmi Konferenciáján. A négynapos Force Health Protection Conference szervezésében a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ és a Magyar Honvédség mellett a Semmelweis Egyetem is részt vett. A jelenlévőket dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter az egyetem mottójával köszöntötte: „servamus vitam atque servimus”, azaz „megvédeni és szolgálni az életet”. A miniszter egyúttal a NATO kiemelt területének nevezte a katona-egészségügy fejlesztését.

RS10214_20130909-IMG_7695-gal-janos-scrA Semmelweis Egyetem 2011-ben kötött keretszerződést a NATO Budapesten működő Katona-egészségügyi Kiválósági Központjával, Európában ez volt az első ilyen megállapodás katonai szervezet és civil egyetem között – idézte fel honlapunknak az együttműködés kezdeteit dr. Gál János általános és klinikai rektorhelyettes, aki egyebek mellett a NATO-val való kapcsolattartás feladatait látja el. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója és egyúttal a Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszék megbízott vezetője az együttműködést azért tartja fontosnak, mert szerinte a katonai szervezet és a civil egészségügy tevékenysége számos ponton találkozik. „Az intenzív osztályon és a harctéren is gyors döntéseket kell hozni, hiszen a folyadékpótlástól az újraélesztésig szinte bármi felmerülhet. Emellett a betegszállítás logisztikájában, a katasztrófahelyzetek kezelésében, valamint a fertőzéses járványok megelőzésében is van mit tanulnunk egymástól” – fogalmazott.

Dr. Gál János, aki a nemzetközi konferencia szervezésében aktív szerepet vállalt, arról is beszámolt, hogy az együttműködés első lépéseként az egyetem munkatársai trénereket képeztek, illetve szimulációs oktatást és pszichológiai felkészítést tartottak a katonák részére, majd a két intézmény közös szimpóziumot és tanfolyamot rendezett aneszteziológiai, intenzív terápiás, sürgősségi és katonaorvostani témában. A hároméves múltra visszatekintő együttműködés csúcspontja ez a nemzetközi kongresszus, amin a NATO vezetőségi tagjai is részt vettek, így lehetőség nyílt további szakmai kapcsolatok kiépítésére – fejtette ki rektorhelyettes.

RS18989_KA-20140624-IMG_3414-NATO-konferencia-scrAz esemény létrehozásának fontos célkitűzése az is, hogy összegezze a tagállamok hadseregeinek egészségügyi tapasztalatait és gyakorlatait. A konferencia előadói hangsúlyozták az egészségügyi haderővédelem fontosságát az egészségügyi és tágabb katonai döntéshozó körökben. Az esemény lehetőséget nyújtott a résztvevő országok szakembereinek, hogy erősítsék meglévő kapcsolataikat, illetve hogy tovább szélesítsék a NATO egészségügyi haderővédelmi szolgálatok és a civil közegészségügy közötti együttműködést. 

RS18986_KA-20140624-IMG_3418-NATO-konferencia-scrA konferencia témái érintették az egészségmegőrzést, a közegészségügyi felkészültséget és az egészségügyi kockázatértékelésben szerzett polgári és katonai tapasztalatokat, de szó volt egyebek mellett a trópusi és fertőző betegségek kockázatairól, a preventív medicináról, a védőoltásokról, a kártevők elleni védelemről, valamint a fertőtlenítésről, élelmiszer és víz higiéniáról is. A jelenlévők emellett hallhattak a járványkezelésről, illetve az egészségügyi kiürítésről, a poszttraumás stressz-szindrómáról és a veteránok egészségi állapotának nyomon követéséről.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.