RS12970_KA-20140305-IMG_9399-virtuozok-viadala-scrA Semmelweis Szalonban rendezték meg a Tavaszi Fesztivál „Virtuózok Viadala” elnevezésű programját. A rendezvény immár 8. alkalommal kínált lehetőséget a hallgatóknak a hétköznapoktól eltérő délutáni kikapcsolódásra, egy közös koncertre. Az eseményen 14 egyetemi hallgató lépett fel, akik a legkülönbözőbb hangszereken játszottak. A fellépők között akadtak énekes produkciók is.

RS12974_KA-20140305-IMG_9383-virtuozok-viadala-scrKelemen Ágnes, harmadéves orvostanhallgató megnyitó beszédében elmondta, hogy a szorgalmi időszak szerteágazó feladatai és kötelezettségei mellett egyre többen kényszerülnek feladni érdeklődésüket a művészetek iránt. „Bármilyen nehéz is, nem szabad így cselekednünk”- hangsúlyozta. A zenét érteni nem egyéb, mint önmagunkat érteni. Igazi énünkkel találkozni, párbeszédet folytatni legsajátabb önmagunkkal. A művészet és a műalkotás az emberi lét önértelmezésének szerves része – emlékeztetett Kelemen Ágnes.

A háromtagú zsűri –Kósáné Kertay Daisy Sonja, a Magyarországi Orvosmuzsikusok Közhasznú Egyesületének elnöke, Bokor György, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium egykori igazgatója, az egyetem oktatói közül pedig dr. Székely Andrea, az Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézet egyetemi docense értékelte az előadásokat.

RS12967_KA-20140305-IMG_9417-virtuozok-viadala-scr

A versenyen első helyezett lett Koleszár Tibor, aki egy Chopin darabbal kápráztatta el a zsűrit. Második helyezést kapott Elekes Orsolya, másodéves orvostanhallgató, aki egy Henry Vieuxtemps darabot játszott hegedűn, Szakács István zongorakíséretében. Harmadik lett Elisabeth Wimmer és Hajdú Rozina, akik egy hegedűduót adtak elő. Különdíjat kapott Tóth Ambrus, aki egy Chopin darabot játszott zongorán, illetve Hudák Mária Anna, aki pedig egy Bach darabot fuvolázott. A nyertesek könyvutalványt, illetve oklevelet vehettek át a zsűritől.

Beszámoló a Semmelweis Tavaszi Fesztivál megnyitójáról.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotók: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem