RS10597_KA-20140124-IMG_5220-ekk-nyilt-nap-scrTeltház volt a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának nyílt napján, ahol a szakmai előadások és filmvetítések mellett gyakorlati bemutatókon is részt vehettek az érdeklődők. A helyszínen az ETK hallgatói és oktatói várták a leendő felvételizőket, akik megismerkedhettek többek között a kar képzési kínálatával, a felvételi követelményekkel, valamint a kurzuskínálattal is.

Az ETK szülésznő szakirányán eddig egyetlen férfi hallgató tanult, aki 62 évesen jelentkezett, ám végül ő sem fejezte be a képzést. A végzettek arányainak megfelelően most is kizárólag fiatal lányok informálódtak a szülésznő képzésről a demonstrációs teremben, ahol élethű babákon bárki kipróbálhatta többek között a magzat méhen belüli elhelyezkedésének megállapítását.

Az egészségtudományok iránt érdeklődő felvételi előtt állók számos más programon is részt vehettek a rendezvényen. Az egyes szakokat és szakirányokat laborokban, demonstrátori tantermekben mutatták be, ahol célzottan az adott területre vonatkozó elvárásokról, lehetőségekről juthatott mindenki információhoz. A látogatók részéről a legtöbb kérdés a különböző képzéseken belül felvehető tantárgyakra vonatkozott.

RS10593_KA-20140124-IMG_5238-ekk-nyilt-nap-scrA nyílt nap egész ideje alatt tájékoztató filmeket vetítettek többek között a képzési kínálatról, a felvételi információkról, a jelentkezési feltételekről és a hallgatói szolgáltatásokról. A demonstrációs termekben népszerű volt a szimulációs felnőtt és gyermek babákon elvégezhető fonendoszkópos szívhang vizsgálat, a pulzustapintás és egyéb életfunkciók megállapítása. Kiderült: a kar egyes szakirányait végző hallgatóktól elvárás többek között még az is, hogy tudjanak vért venni, szondát bevezetni, injekciót adni, illetve katétert és branült bekötni az élethű pislogó, lélegző, beszélő szimulátorokon. Ezen beavatkozások alapjainak elsajátítása – melyeket a betegbiztonság miatt már hatodik éve ilyen modelleken gyakorolhatnak a diákok – a kar valamennyi szakirányán elvárás. A klinikai szimuláció tantárgy keretein belül a babákon konkrét eseteken keresztül lehet ápolási tevékenységeket megtanulni, mielőtt élő beteggel találkozna a végzett szakember.

RS10595_KA-20140124-IMG_5225-ekk-nyilt-nap-scrAz érdeklődők vezetéssel körbejárhatták a kari könyvtárat, mely ápolás-, egészség- és orvostudományi bibliográfiai adatbázisokkal, több mint négyezer folyóirattal és internetes forrásokkal látja el a tanulókat, valamint az oktatókat. A helyszínen bemutatkozott a Karrier Iroda, a Nemzetközi Osztály, valamint a Hallgatói Önkormányzat, de a kollégiumok is képviseltették magukat.

Mozer Mária

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.