Dr. Hollós Sándor, a SE ETK Klinikai Tárgyak Tanszék közel húsz év után búcsúzott vezetője egy személyben empatikus orvos, gondosan igényes tanár és az oktatást optimálisan szervező szakember. A klinikumban az aneszteziológia és intenzív terápia területén dolgozik, ezzel párhuzamosan hosszú évek óta vesz részt az orvos továbbképzés elméleti és gyakorlati részének tanításában. Rendszeresen végez tudományos tevékenységet, érdeklődése középpontjában az egészségtudományos, klinikai ismeretek oktatásának módszerei, a curriculum fejlesztése, s a képzés hatékonysági vizsgálatai állnak.
Mint mondta, hat éves kora óta erre a pályára készül, teljesen egyértelmű volt számára, hogy orvos akar lenni. „Mióta az eszemet tudom, az emberek segítésének szándéka motivált” – mesélte.
„Jó polgári körülmények között élő családomból már nagyon korán felfedeztem, hogy iskolatársaim között milyen méltatlan esélyegyenlőtlenség dominál. Akkor ez még nem így fogalmazódott meg bennem, mindössze észrevettem, hogy társaim közül vannak, akik körülményeik miatt nem jutnak semmire. Jó tanuló voltam, rendszeresen tanítottam, korrepetáltam osztálytársaimat, segítettem őket dolgozatírásban, tarthattam órákat latinból és örömömet leltem abban, hogy így is lehet segíteni valakiken. Társaim pedig elfogadtak, mert látták bennem az önzetlen jó szándékot. Fantasztikus gimnáziumba jártam, olyan tanáregyéniségekkel, akik kinyitották szememet a világra a kultúra és tudományok felé. Talán ez volt az oka, hogy gimnazistaként nagyon foglalkoztatott a tanári pálya gondolata, de kitartottam eredeti álmom mellett és szerencsésnek érzem magam, mert gyakorlatilag szinte az első perctől az orvoslást és az oktatást együtt művelhettem. Számomra egyenrangúan fontos mindkét terület. Amikor elvégeztem az orvosi egyetemet, ugrásszerűen fejlődött az anesztézia, s mint egy olyan terület, ahol akció van, ahol beavatkozni, dönteni kell – nagyon új volt, és azt mondtam, hogy én ezt akarom csinálni! Az akkori Orvostovábbképző Intézetbe kerültem, ahol a belépésemet követő második napon azt mondta Littmann Imre professzor, hogy: majd a Hollós doktor tartja a röntgen-bemutatót az érsebészeti tanfolyamon. Érdekes, hogy orvosi lényemben az oktatás – az, hogy több szempontból tudom a betegek problémáit megközelíteni –, sokat segített, és ezt akkor ismertem föl, amikor Mészáros Judit dékán meghívott az akkori főiskolára az induló ápolóképzéshez oktatni. A képzésben a kezdetektől napjainkig több olyan kollégám van, a világban pedig több olyan orvos kollégám van, aki most már főnök és a tanítványom volt” – mondta.
Dr. Hollós Sándor beszélt arról is, hogy az édesapja pék volt, aki kora hajnaltól dolgozott. „Amikor megkérdeztem, hogy: miért csinálod? – azt felelte: azért, mert nekem örömet okoz, hogy kenyeret adhatok az embereknek. S az én apámnak az volt az elve, hogy: úgy kell dolgoznunk, mintha holnap meghalnánk és úgy kell élnünk, mintha örökké élnénk! Tehát úgy kell dolgozni és élni, hogy bármikor, bárkinek számot tudjunk adni! Ez nekem otthonról jött, hogy teljesíteni kell és a jó pillanatokért meg kell küzdeni, az nem jön magától. Teljesen természetes: ahhoz, hogy az ember elérjen valamit, ahhoz teljesíteni kell. Ma is minden nap örülök, hogy felkelek és elmegyek dolgozni. Dolgozom a klinikumban, mint aneszteziológus – a Honvéd Kórházban, ahol úgy érzem, hogy elfogadnak és számítanak a munkámra. A karral pedig – mondhatom – szinte összeforrt az életem. A főiskolának SE Egészségtudományi Karrá válásának folyamatában végig részt vettem amióta csak elkezdődtek a felsőoktatási reform törekvések. Hatalmas élményt jelentett számomra a Tuning Programban való munka, ami egy nemzetközi felsőoktatási kutatási program volt, mely az európai felsőoktatási térség reformjára törekedett. Ebben képviselhettem a kart és fantasztikus élmény volt a társszakokkal együtt dolgozni azon, hogy valamiféle konszenzus kialakuljon és ezt a több ciklusú képzést értelmesen ki lehessen találni. Ez a hihetetlen ütemben fejlődő szakdolgozói szakmában hatalmas lehetőség volt. Részt vettem a kar nemzetközi kapcsolat-építésében, a kar Erasmus Programban való részvételében és annak intézményesülésében, a ’90-es években a FHARE program keretében, a felsőfokú szakképzésnek az egészségügyi felsőoktatásba történő bevezetésében, tanszékvezetőként a radiológus-, az optometrista képzés programjának kidolgozásában. Az Atlantis program a nemzetközi együttműködés egy tartalmi megújulását hozta a kar számára, és meggyőződésem, hogy az oktatás módszertani megújulásában az egész kart segítette. Csodálatos dolgok mentek itt végbe. A tehetséggondozásnak egy olyan lehetősége adódott és olyan tapasztalatok birtokába kerülhettünk, amely a korszerű oktatás módszertani elveknek és módszereknek a kihasználásában teremtett megvalósulási lehetőséget” – hangsúlyozta.
Dr. Hollós Sándor kiemelte: nagy örömét leli a PhD-képzésben, ahol most egy kurzusa van, ide év közben is csatlakozhattak a hallgatók. „Most végzett – és nagyon büszke vagyok rá –, egy olyan PhD-hallgatóm, aki valóban integrálta a medicinát és a paramedicinát, tehát a napi gyógyító klinikumhoz kapcsolódó ápolástudományi témát dolgozott fel nagy sikerrel. Számos szakdolgozatosom is van, akik tudják, hogy addig nem tudnak továbblépni, amíg meg nem küzdenek a dolgozatukért, mert amíg valami nem tökéletes, addig nem hagyom őket ülni a babérjaikon. Muszáj önálló gondolatnak és kutatásnak lennie! Nekik maguknak kell megküzdeni a szakdolgozattal, de ehhez minden segítséget megkapnak” – fogalmazott.
Szerencsés embernek tartja magát, mert szavai szerint gyönyörű környezetben, baráti légkörben, remek kollégákkal dolgozik, és az elmúlt években, ami program-elképzelése volt, az jelentős részben megvalósult. „Mindezt nem tudtam volna megtenni, ha nincs biztos, stabil és harmonikus családi hátterem feleségemmel, fiaimmal és unokáimmal” – jelentette ki.
Hozzátette: igazán az foglalkoztatja, hogy a kar éljen és viruljon. „Hogy ami itt működik, az menjen tovább – és úgy érzem, erre itt minden lehetőség megvan és, hogy ebben továbbra is közreműködjek, arra minden segítséget megkapok” – fogalmazott dr. Hollós Sándor.
Urbán Beatrice
Semmelweis Kiadó
A cikk rövidített változata a Semmelweis Egyetem Újságban jelent meg.
