„Bárhol is indul el az ember a tudományban, ha elkezdi a munkát, szinte viszik, vezetik a kísérletek egy irányba” – vallja dr. Ádám Veronika, az Orvosi Biokémiai Intézet igazgatója, dr. Szél Ágoston szeptemberben létrehozott rektori tanácskozó testületének tagja, a Semmelweis Ignác emlékérem idei kitüntetettje.

02.Prof.Ádám Veronika_fotó Lakos GáborPályájának indulására visszaemlékezve, dr. Ádám Veronika azt mondja, a családjában nem volt orvos, ám mégis a korai évekhez kapcsolódik pályaválasztása; egy romantikus gyermekkori gondolatból ered. Négy-öt éves lehetett, mikor nagymamájára gondolva először érintette meg az elmúlás gondolata. Ekkor határozta el, hogy orvos lesz, és így mindig meg tudja majd gyógyítani nagymamáját, akinek elvesztésétől félt.

Noha a gimnázium utolsó évében a vegyészet is vonzotta, maradt az eredeti elhatározásánál. Az orvosi egyetem elvégzése után ugyanakkor hiába pályázott meg három neurológusi állást is, nem járt sikerrel, ezt követően pedig – ahogy ő fogalmaz – nagyon könnyű szívvel döntött amellett, hogy a tudományban marad. Egy rövid, Gyógyszerkutató Intézetbe tett kitérő után került az Orvosi Biokémiai Intézetbe, amelynek 1990 óta a vezetője. „A biokémiában az vonzott, amit ma is vonzónak találok benne: ez a ma rendelkezésre álló legmélyebb szintje a megértésnek. A molekulák szintjén ma már nagyon sok folyamatot értünk, ám a biokémia szépségét éppen az adja, hogy rengeteg a felfedezendő dolog; számos fiziológiás, patológiás jelenségnek még nem értjük a mechanizmusát” – fogalmaz.

A biokémián belül dr. Ádám Veronika eredendően az idegtudománnyal, a neurotranszmitterekkel foglalkozott, szinte véletlenül, részben a kollégák hatására kezdett az oxidatív stresszre fókuszálni, mely azóta is elsőszámú kutatási területe. Ezzel kapcsolatos vizsgálatainak folytatására hozhatta létre július elsejével az Akadémia által támogatott kutatócsoportját.

Dr. Ádám Veronika úgy fogalmaz, azt, hogy mit gondol egy egyetemről és egy tudományos közösségről, nagyban befolyásolta angliai tanulmányútja, amely során az akkori szakma egyik legkiemelkedőbb élettanászával, Peter Bakerrel dolgozhatott együtt. Ezzel együtt egy kérdésre válaszolva úgy fogalmaz, sosem állított maga elé követendő példaképeket, és ő sem szeretne azzá válni. „Minden embernek van egy saját útja, és csak azt tudja járni. Persze fontos másoktól tanulni, figyelni a jó dolgokra, amit másoknál észreveszünk, és az esetleges hibákra is” – mutat rá.

01.Prof.Ádám Veronika_fotó Lakos Gábor
Fotók: Lakos Gábor

A külföldi tanulmányutakat leszámítva dr. Ádám Veronika egész pályafutását a Semmelweis Egyetemen töltötte, intézetvezetői pozíciója mellett a kilencvenes évek végén, majd 2003-2009 között az egyetem tudományos rektorhelyettese is volt. „Évtizedek óta itt élek az egyetemen, ez az én egyetem is, és mindig is fontos ambícióm volt, hogy egyre jobb legyen. Ha valamit tehetek érte, azt megteszem bármikor” – fogalmaz.

Sok évtizedes tapasztalata nyomán a mai kutatási rendszer egyik legnagyobb gondjának dr. Ádám Veronika az idő hiányát tartja. Mint mondja, a jó kutatók általában jó oktatók is, és az egyetem jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy tartósan mentesítse őket az oktatói tevékenységgel járó feladatok alól. Márpedig ez fontos lépés lenne annak érdekében, hogy legyen néhány olyan kutatócsoportunk, mely a saját területén a világ élvonalába tartozik – mutat rá a professzor asszony.

Dr. Ádám Veronika 1997 óta levelező, 2001 óta rendes tagja az akadémiának, orvosi területen előtte 30 évig nem került be nő az akadémikusok közé. Ugyanakkor úgy véli, ez nem annyira a tudomány, mint inkább a társadalom problémája. A tudományban rengeteget kell dolgozni, a legkisebb részeredményt sem adják ingyen, és ezt a legtöbb nő vagy nem tudja, vagy nem akarja megtenni. Ahhoz, hogy egy családban élő nő igazán sikeres lehessen, mindenképpen szüksége van egy támogató társra, utalt a professzor asszony férjére Vizi E. Szilveszterre, az Akadémia volt elnökére, hozzátéve: ritka csillagzat szükséges ahhoz, hogy egy házasság elbírjon két olyan embert, aki nagyon sokat ad az életéből a tudománynak és az akadémiai életnek. Ők részesülhettek ebben a szerencsében.

Dobozi Pálma

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.