RS9603_KA-20131209-IMG_9897-pullmonologia-jubileumi-ules-scrÜnnepségre gyűltek össze a tüdőtranszplantációval összefüggő elő- és utógondozásban részt vevő hazai szakemberek abból az alkalomból, hogy a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikája öt éve végzi ezt a munkát.

Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnöke előadásában leszögezte: öt évvel ezelőtt egy jó döntés született, amikor ez a lelkes szakmai közösség felvállalta ezt a  feladatot. Az eredmények már jól látszanak, és ez megalapozza a jövőt is – tette hozzá.  Az államtitkárság nevében biztosította a résztvevőket arról, hogy elkötelezettek a  tüdőtranszplantáció hazatelepítésében.  A szakmai adottságok, a szakemberek hozzáállása és emberi kvalitásaik adottak – fogalmazott.

RS9604_KA-20131209-IMG_9891-pullmonologia-jubileumi-ules-scrDr. Gál János, általános rektorhelyettes megköszönte a klinika e területen végzett elmúlt ötéves munkáját. Véleménye szerint nagyon fontos lenne, hogy a tüdőtranszplantációk ne Bécsben, hanem Magyarországon történjenek. Ez akkor jöhet létre, ha mindenki egy irányba húz a hajóban – fogalmazott, és kiemelte a Semmelweis Egyetem és az Országos Onkológiai Intézet közötti együttműködést, amelyben – mint mondta – nagy szerepe van dr. Szél Ágoston rektornak és dr. Kásler Miklós főigazgatónak.

A hajó hasonlatnál maradva beszélt arról is, hogy a magyarországi tüdőtranszplantációhoz megvan a kapitány dr. Lang György személyében, aki olyan szakmai biztonságot tud adni ehhez a munkához, amire szükség van. A közös érdek a betegek gyógyítása itthoni körülmények között, amit a Semmelweis Egyetem maximálisan támogat – mondta a rektorhelyettes.

RS9611_KA-20131209-IMG_9866-pullmonologia-jubileumi-ules-scrDr. Losonczy György, a Pulmonológia Klinika igazgatója áttekintette a tüdőtranszplantált betegek magyarországi gondozásának történetét. Felidézte, hogy dr. Lang György az első magyar betegen elvégzett 1996-os bécsi műtétje után 11 éven keresztül az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet végezte a betegek magyarországi gondozását, ezt a feladatot vette át a Pulmonológiai Klinika. Amikor dr. Csiszér Eszter megkeresett engem, „ész nélkül” igent mondtam, szerencsére az egyetem vezetése akkor és most is stratégiai feladatnak tartotta ezt a munkát – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy van a klinikán 5-10 ember, akik vállvetve, tökéletes munkamegosztásban tudnak dolgozni, őket egészítik ki a nővérek, akik ugyancsak  kiváló munkát végeznek. „A tüdőtranszplantációs gondozás egy egész munkahely tudását, lelki tartását emeli” –vélekedett. Szavai szerint hozzájuk nem azért megy valaki dolgozni, hogy több pénzt keressen, mert onnan csak lelki tartalmat tud hazavinni – hangoztatta.

RS9591_KA-20131209-IMG_9947-pullmonologia-jubileumi-ules-scrDr. Müller Veronika, a klinika igazgatóhelyettese „Sikerek és kihívások: tüdőtranszplantáltak a Pulmonológai Klinikán 2008-2013” címmel tartott előadásában felidézte, hogy 2008 decemberében köszönthették az első tüdőtranszplantált beteget a klinikán, ami óriási siker volt. A transzplantációs utógondozási csapat vezetője elmondta, hogy a cisztás fibrózis a vezető ok, ami miatt szükség van a tüdőátültetésre. A docens előadásból kiderült, hogy nagyon szigorú protokoll szerint dolgoznak. Szakmai sikereiket a jó szakembereiknek köszönhetik, ezért a szakorvosi továbbképzést, az orvostanhallgatók képzését kiemelt feladatuknak tekintik. Előadásában beszélt arról is, hogy rengeteg előrelépés történt a klinikán, de terveik között szerepel egy transzplantációs kórterem kialakítása is.
RS9598_KA-20131209-IMG_9916-pullmonologia-jubileumi-ules-scr
Dr. Bohács Anikó egyetemi adjunktus előadásában arról beszélt, hogy a tüdőgyógyászok milyen fontos szerepet töltenek be a tüdőtranszplantációban. Egyebek mellett az ő feladatuk helytállni a transzplantációt megelőző, valamint az azt követő időszakban.

Dr. Czebe Krisztina egyetemi adjunktus arról tartott előadást, hogy milyen fontos a multidiszciplinaritás a tüdőtranszplantációban. Ahhoz, hogy a tüdőátültetés után mindenki a lehető legtovább és legjobb életminőségben élvezhesse az életet komoly csapatmunka kell, minden láncszemre szükség van – hangsúlyozta. Ebben a csapatmunkában kardiológusok, pszichiáterek, pszichológusok, nefrológusok, onkológusok és sebészek is részt vesznek.

RS9581_KA-20131209-IMG_0001-pullmonologia-jubileumi-ules-scr

Az előadások után két tüdőátültetésen átesett férfi mesélte el, hogy min mentek keresztül, milyen az élet új tüdővel.

Kiss-Bódi Bernadett
Tóth-Szabó Szilvia

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.