RS7924_20131107-IMG_5859-SE-symposium-scrA magyar származású Nobel-díjas kémikusnak, dr. Oláh Györgynek ítélte oda a Semmelweis Egyetem Szenátusa az idei Semmelweis Budapest Award nemzetközi díjat. Dr. Szél Ágoston rektor a Semmelweis Symposium megnyitóján elmondta: mivel tudós jelezte, sajnos már nem mer ilyen hosszú utat vállalni, ezért döntöttek amellett, hogy dr. Molnár Mária Judit rektorhelyettessel a Dél-Kaliforniai Egyetemen, a professzor által alapított Locker Hydrocarbon Research Institute-ban adják át az elismerést neki. A rektor emlékeztetett arra, hogy 2010-ben Jeremy K. Nicholson, 2011-ben Sir George Radda, tavaly pedig dr. Somogyi Péter kapta a Semmelweis Budapest Awardot, de a díjazottak közül Oláh György az első, aki Nobel-díjas.

Dr. Szél Ágoston kitért arra: fontosnak tartották, hogy megosszák az elismerés átadásának élményét, ezért erről film készült, amelyet levetítettek a Semmelweis Syposiumon.

Dr. Oláh György a Los Angeles-i ünnepség után adott interjúban azt mondta, nagyon sajnálja, hogy nem tudott Budapestre utazni, de hálás a Semmelweis Egyetemnek az elismerésért.

Az interjúban beszélt tudományos munkájáról, kapcsolatáról az egyetemmel, és üzent a fiatal orvosoknak is. Úgy fogalmazott: az orvoslás nem csak egy szakma, hanem hivatás is. Hozzátette: tudja, hogy anyagi okok miatt sokan gondolják úgy, hogy külföldön könnyebben boldogulnának, de azt javasolta nekik, hogy tartsanak ki egy ideig.
Amikor én kezdtem, a kémia sem volt jövedelmező. A belső elismerés a legfontosabb, hogy az ember valamit tegyen, nemcsak azért, hogy saját magának megélhetést teremtsen, hanem talán azért is, hogy az emberiséget, az embertársait segítse – hangsúlyozta dr. Oláh György az interjúban.

Tóth-Szabó Szilvia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.