20130926-IMG_3089-Informatio-Medicata-konferencia-webTizedik alkalommal rendezték meg az Informatio Scientifica – Informatio Medicata konferenciát az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma, a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtára és a Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetségének (MOKSZ) szervezésében. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora a konferenciát megnyitó köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt tíz év éppen az informatikai robbanás időszaka volt. A rektor saját, csaknem négy évtizedes kutatói pályáját példaként említve visszaemlékezett arra a változásra, mely a könyvtárat, és ezzel összefüggésben a tudományos kutatást érintette.

20130926-IMG_3110-Informatio-Medicata-konferencia-webMint elmondta, negyven éve még az olvasóteremben – számítógép és fénymásoló híján – kartonokra jegyzetelt, mivel a kötetek olyan nehezek voltak, hogy reménytelen lett volna az összes szükséges anyagot hazavinni. Ma már akár vasárnap délben, utazás közben néhány kattintás után letölthető és a mobiltelefonon olvasható egy-egy közlemény, publikáció. A rektor úgy fogalmazott, a felgyorsuló idő miatt arra számíthatunk, a következő tíz évben legalább akkora változás történik még, mint az elmúlt negyven év során.

Az informatikáról a könyvekhez visszatérve dr. Szél Ágoston egy Kosztolányi Dezső idézetet ajánlott a résztvevők figyelmébe: „A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése és nagybirtokosa lehet általa, gondolat-milliomos.”

20130926-IMG_3128-Informatio-Medicata-konferencia-webMint arra dr. Vasas Lívia, a MOKSZ, valamint a konferencia szervezőbizottságának elnöke, a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár főigazgatója a konferenciafüzetben olvasható köszöntőjében emlékeztetett: 2004-ben még Informatio Medicata néven indult útjára a rendezvény, mely mára a felsőoktatás és a tudományos információszolgáltatás valamennyi résztvevőjét megszólító, országszerte és nemzetközileg is elismert szakmai fórummá nőtte ki magát. Az elmúlt évtizedben számos olyan változás történt, ami érinti a könyvtárakat és az információszolgáltatást. Az online világ mind jobban teret hódít, ahol az információhoz való szabad hozzáférés jog és kötelezettség is.

20130926-IMG_3139-Informatio-Medicata-konferencia-webA nyitó plenáris ülés bevezető előadását dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora tartotta Beágyazott informatika címmel. Mint az az előadás-kivonatban olvasható, a beágyazott informatika a műszaki tudomány egyik legnagyobb kihívása, átszövi valamennyi iparág termelési folyamatait, jelen van természetes és épített környezetünk fenntartásának feladataiban. Az új szolgáltatások a fizikai és informatikai eszközök minden eddiginél nagyobb szimbiózisát igénylik. Dr. Péceli Gábor úgy fogalmazott, előadásában feladatának érzi, hogy a mérnöki alkotásokra ráirányítsa a figyelmet; az orvostudomány szerény csendestársa a mérnöktársadalom, amikor a különféle diagnosztikus terápiás eszközökkel segítik a gyógyítást és a tudományos kutatást.

20130926-IMG_3154-Informatio-Medicata-konferencia-webA nyitó plenáris ülés második előadását dr. Falus András, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára tartotta A genomikától a bibliomikáig; a rendszerelvű biológia univerzuma címmel. A modern biológia lényege a komplexitás, az életfolyamatok komponenseinek hálózatosan rendezett és szabályozott rendszere. Az utóbbi évtized technológiai fejlődése elképesztő mennyiségű, és egyénileg, manuálisan feldolgozhatatlan információt zúdít a szakemberekre. Ezek nagy része ma már jól kezelhető, többségében szabadon hozzáférhető internetes adatbázisokba kerül, de feldolgozásuk egészen új, nagy halmazokat kezelő bioinformatikai eljárásokat igényel – mutatott rá absztaktjában.

A kétnapos konferencia résztvevői számos további, változatos témában hallgathattak előadásokat. Szó volt egyebek mellett a tudományos közlés Open Access megoldásairól, valamint arról, hogy miként működik az információáramlás az orvosi és társadalomtudományok között. Több külföldi előadó is volt a programban, meghallgathatták például azt is az érdeklődök, hogy a Glasgow-i Egyetemen miként működik a tudományos tevékenység értékelése és a kutatásmenedzselés támogatása.

Dobozi Pálma

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.