20130816-IMG_3205-kis-pelyi-barbara-webHogyan segíthetnek a fogorvosok a dohányzásról való leszokásban? Erre ad választ dr. Kispélyi Barbara előadása a Kutatók Éjszakáján. A Fogpótlástani Klinika egyetemi adjunktusa azokat a módszereket ismerteti majd, amelyek segítségével a fogászati kezelések előtt vagy után tartott rövid konzultációval, kommunikációval a fogorvos segítséget tud nyújtani a dohányzásról leszokni kívánó páciensének.
Véleménye szerint a gyakorló fogorvos több szinten tudja segíteni páciensét: egészségtudatos hozzáállással, empátiával, motivációval, szakemberhez (leszokást támogató központ) irányítással, viselkedésterápiás módszerekkel és minimál intervenciók alkalmazásával.

20130816-IMG_3214-kis-pelyi-barbara-webDr. Kispélyi Barbara elmondta, a dohányzás számos diagnóziscsoportban okoz bizonyítottan betegséget, majd halált. Felhívta a figyelmet arra, hogy sajnálatos módon hazánk dohányfogyasztása kimagaslóan magas. Éppen ezért a Fogorvostudományi Kar szabadon választható tantárgyaként bevezette az úgynevezett „Dohányzásról leszoktató program” című kurzusát, melynek célja egy olyan szakember gárda felnevelése, akik személyre szabva – a szakmai irányelvek ismeretében – a mindennapi orvosi munka során tudnak segítő kezet nyújtani a pácienseiknek. Az orvos-beteg találkozások száma szempontjából ugyanis a fogászat az orvostudományok között az egyik első helyet foglalja el. Ennek oka, hogy a fogászati kezelés sokszor egy hosszan tartó folyamat, a betegnek többször vissza kell járnia kontrollra. Ez akár heteket, hónapokat vehet igénybe. Ez alatt az idő alatt a pácienssel egy bizalmi viszony alakul ki. Ennek a kapcsolatnak az előnyeit tudja a fogorvos kihasználni – szemben más szakmákkal – amikor egyénre szabott javaslatokat tud tenni a leszokásáról- ismertette a folyamatot dr. Kispélyi Barbara.

Kiss-Bódi Bernadett

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.