20120928-IMG_9151A Semmelweis Egyetem idén ötödik alkalommal vesz részt  Kutatók Éjszakáján. A szeptember 27-i rendezvényre a „Képes vagy!” mottó jegyében állt össze a programkínálat. Az elmúlt évekhez hasonlóan a SE ott lesz a rendezvény központi helyszínén is, ahol a tudománytól a betegágyig, a hatóanyagtól a patikáig, a tudománytól a sportolói sikerekig mindent bemutat!
Az érdeklődők a SE Általános Orvostudományi Karának segítségével megismerhetik a leghasznosabb egészségügyi ismereteket. Egész este folyik majd a tömeges újraélesztés program: egyszerre több mint tíz bemutató-babán tanítják az alapokat. Ugyancsak a központi helyszínen a SE Sporttudományi Kar szakemberei elárulják a sportolói sikerek titkát. Interaktív bemutatót tartanak az izomlázzal, a teljesítménnyel és a fizikai erővel kapcsolatos tudnivalókról. A SE Gyógyszerésztudományi Kar programján az érdeklődők betekintést nyerhetnek a számítógépes hatóanyag-tervezésbe, tanúi és közreműködői lehetnek a hatóanyagok kivonásának gyógynövényekből, valamint megismerhetik a tabletták és kenőcsök készítésének fortélyait.

20120928-IMG_9188Jelen állás szerint a Semmelweis Egyetem húsz budapesti helyszínen, több mint 80 programmal készül (ez folyamatosan bővül). Az intézeti programok körülbelül 4-5 ezer érdeklődőt tudnak majd fogadni. A korábbi években kiemelten nagy sikernek örvendő programokat idén is megrendezik. Ezek közé tartoznak egyebek mellett a sebészeti bemutatók, a Neurológiai Klinika érdekes előadásai (pl. migrén, Alzheimer-kór), illetve a „Megszólal a sírvilág”.

A Kutatók Éjszakáján újdonságok is várhatók. Ilyen például a gyerekek számára a videó-endoszkópos sebészet vagy az alvásdiagnosztikai labor bemutatója.

Túri Judit
T-Sz.Sz.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.