Az egyetem Általános Orvostudományi Karának III-IV. évfolyamos hallgatóiból alakult Veszélyhelyzeti Egészségügyi Csoport évek óta eredményesen működik, 10-12 fő állandóan mozgósítható önkéntessel. A csoportba jelentkezett fiatalok felkészültek egy esetlegesen bekövetkező katasztrófahelyzetre, a beavatkozásban való részvételre és az egészségügyi segítségnyújtásra – a tőlük elvárható módon és mértékben. Valamennyien hallgatói voltak „A katasztrófa-felszámolás egészségügyi alapjai” c. tantárgynak, így számukra nem ismeretlen az ilyen jellegű egészségügyi tevékenység.

IMAG2433_1VECSA korábbi évekhez hasonlóan, idén is megrendeztük az önkéntesek számára a hagyományos gyakorlati felkészítést. Ennek keretében a Biztonságtechnikai és Logisztikai Igazgatóság Katasztrófavédelmi és Oktatási Csoportja látogatást szervezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság katasztrófavédelmi gyakorlatára. A gyakorlat során az országban működő két, nemzetközi minősítésű, és így a világ bármely részén alkalmazható mentőcsoport gyakorlatát tekinthettük meg. Az ENSZ INSARAG (Nemzetközi Kutató-mentő Tanácsadó Csoport) minősítése rendszeres, nemzetközi bizottság jelenlétében végrehajtott gyakorlatokon szerezhető meg, ez bizonyítja, hogy a mentőcsoport bárhol, bármilyen körülmények között képes teljesíteni a minősítés követelményeit.

A HUNOR és a HUSZÁR csoportok gyakorlatát 2013. május 16-án, Zsámbékon, a volt légvédelmi rakétabázison kialakított romterületen szervezték meg. Itt négy foglalkozási helyet rendeztek be, amelyeken a romok mozgatását, a romok alól történő mentést, a sérültek és elhunytak felkutatását, a sérültek ellátását és a sérült közművek halaszthatatlan helyreállítását hajtották végre. Mivel felszerelésüket légi úton kell a helyszínre szállítani, kizárólag kézi szerszámokat, és könnyű gépeket vettek igénybe a munkálatokhoz.

IMAG2423_1VECSA sérültek felkutatására mentőkutyás önkénteseket alkalmaztak, akik a világ több pontján vettek már részt bevetéseken. Állataik a hőség ellenére meglepő fegyelmezettséggel és rendkívül hatékony módon dolgoztak. A romok alatt talált, kimentett sérültek részére a helyszíni elsősegélynyújtás és további ellátásuk megszervezése volt a kihívást jelentő feladat, mivel egyes sérültek meglepően élethűen játszották szerepüket. A közműsérülések halaszthatatlan helyreállítását végzők állóképességét és szakmai felkészültségét is próbára tették, olyan feladatokkal, mint a szűk munkagödörben végrehajtott faláttörés, a csatorna és gázvezeték hibáinak ideiglenes kijavítása. Kísérőink megmutatták a táborhelyüket, amely lehetővé teszi, hogy akár 5-10 napig, teljesen önellátó módon működhessenek; ennek részei a kommunikációs központ, a gépjármű telephely, a lakó- és étkezősátrak, valamint a tábori konyha.

A felkészítés hivatalos részét befejezve időt szakítottunk arra is, hogy megnézzük hazánk egyik legszebb és legrégibb középkori templomának romjait, majd látogatást tegyünk a volt légvédelmi rakétaosztály területén, amely jelenleg szabadtéri múzeumként és szabadtéri színházként működik.

Bazsó Zsanett, Héjja Angéla, Zsiga Csaba, polgári védelmi előadók
Biztonságtechnikai és Logisztikai Igazgatóság