20130611-IMG_0247-lendulet-program-dijatado-mta-webTizennégy kiemelkedő teljesítményt felmutató kutató idén összesen 633,7 millió forintos támogatással alakíthat önálló kutatócsoportot akadémiai kutatóközpontokban, kutatóintézetekben és hazai egyetemeken az MTA Lendület programjának köszönhetően. Köztük dr. Maurovich Horvát Pál, dr. Mócsai Attila, és dr. Patócs Attila Balázs a Semmelweis Egyetemről. Az akadémián megtartott ünnepségen dr. Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől és dr. Szél Ágostontól, a Semmelweis Egyetem rektorától vehették át az elismerést.

20130611-IMG_0348-lendulet-program-dijatado-mta-webDr. Maurovich Horvát Pál (34) kardiológus szakorvos kutatásai a szívinfarktus korai megelőzését segítik elő, s így jelentős népegészségügyi hatásuk lehet. A Semmelweis Egyetem Városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinikájának tanársegéde az intézményben létrehozandó lendületes kutatócsoportjával a koszorúerekben kialakuló, nagy kockázatú, olykor közvetlen életveszélyt jelentő ateroszklerotikus plakkok (lerakódások) korai felismerését szeretné elérni új biomarkerek és különféle képalkotó módszerek együttes alkalmazásával. A betegek kétharmadánál ugyanis a tüneteket nem okozó plakkok megrepedése okozza a szívinfarktust vagy a hirtelen szívhalált. Ugyanakkor jelenleg nincs olyan diagnosztikai eljárás, amellyel kimutatható lenne a plakkok megrepedésének veszélye. Dr. Maurovich Horvát Pál bízik benne, hogy munkacsoportjával olyan új felfedezéseket tehet, amelyekkel tovább csökkenthető a magas kardiovaszkuláris halálozás.

20130611-IMG_0290-lendulet-program-dijatado-mta-webDr. Mócsai Attila (43) kutatóorvos korábban nem látott részletességgel kívánja feltárni a gyulladásos betegségek kialakulásának mechanizmusát, és új gyógyszerfejlesztési célpontok azonosítását reméli. A gyulladásos betegségek komoly terhet rónak a társadalomra, kialakulásuk mikéntje viszont kevéssé ismert, ami hátráltatja az újabb terápiák kifejlesztését. A Semmelweis Egyetem ÁOK Élettani Intézetének docense az intézményben megalakuló lendületes kutatócsoportjával két, sejten belüli jelátvivő molekula szerepét vizsgálja egy ritka autoimmun bőrbetegség és a kontaktallergia kialakulásában. Dr. Mócsai Attila reményei szerint a Lendület programnak köszönhetően munkacsoportja nemzetközileg versenyképes eredményeket ér el, amelyek Magyarország, a magyar tudományos közösség javát szolgálják.

20130611-IMG_0371-lendulet-program-dijatado-mta-webDr. Patócs Attila Balázs (40) orvos a daganatok kialakulásához vezető genetikai rendellenességeket vizsgálja. A Semmelweis Egyetem kutatója a hormonrendszert és az endokrin mirigyeket érintő, örökletes daganatos megbetegedésekről rendelkezésre álló, hatalmas adathalmaz feldolgozása, valamint klinikai és molekuláris genetikai vizsgálatok révén új kóros folyamatokat és markereket tárhat föl, ami pontosabb diagnózis és prognózis felállítását teszi lehetővé, továbbá hozzájárul a kezelésre adott válaszreakció árnyaltabb megítéléséhez. Dr. Patócs Attila Balázs a Lendület pályázati támogatását eddigi munkája elismerésének, egyszersmind felelősségteljes lehetőségnek tekinti.

Lendület_nyertesek_2013

A 2013-as pályázati felhívásra két kategóriában – önálló kutatói pályát kezdők, illetve sikeres önálló kutatói pályát folytatók – pályázhattak. Előnyt élveztek azok a fiatal magyar kutatók, akik az Európai Kutatási Tanács által meghirdetett pályázatok valamelyikére is benyújtották kutatási tervüket, és azt az ERC bírálati rendszerében véleményezték. A programra benyújtott pályázatok értékelésének első fordulójában több mint 200 bíráló közreműködésével minden pályázatról legalább három bírálat készült. A második fordulóban a három tudományterületi szekció rangsorolta a pályázatokat. A szekcióülések javaslatait megvitatva végül a 28 tagú zsűri döntött a nyertesekről. A szigorú bírálati folyamat eredményeként a 105 pályázó közül idén 14 fiatal tudós alakíthat az első évre biztosított 633,7 millió forintos akadémiai támogatásból önálló csoportot. Az új nyertesekkel 79-re bővül az ígéretes kutatási programokat megvalósító Lendület kutatócsoportok köre.

T-Sz.Sz.

Forrás: MTA