adam-veronika-foto-lakos-gabor__4749_ok
dr. Ádám Veronika, fotó: Lakos Gábor

Hét egyetemen összesen tizenöt új akadémiai támogatott kutatócsoport alakulhat a Magyar Tudományos Akadémia most nyilvánosságra hozott döntése szerint. A kutatócsoportok július 1-jével kezdhetik meg ötéves működésüket 421,6 millió forintos költségvetési  támogatással. A Semmelweis Egyetemről két pályázat nyert: dr. Ádám Veronika, az Orvosi Biokémiai Intézet igazgatója és dr. Bagdy György, a Gyógyszerhatástani Intézet igazgatója alakíthat kutatócsoportot akadémiai támogatással.

Összességében a nyertes pályázatok közül öt a matematikai és természettudományok, hat az élettudományok, négy a humán és társadalomtudományok körébe tartozik – olvasható az MTA honlapján. Mindezzel július 1-től  nyolcvankilencre nő az akadémiai támogatott kutatócsoportok száma, finanszírozásukkal az MTA 2,48 milliárd forinttal járul hozzá a felsőoktatásban folytatott kutatásokhoz.

NET Gyógyszerhatástani Intézet - Neurokémiai Munkacsoport
dr. Bagdy György

A 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti időszakban támogatott kutatócsoportok létrehozására 58 érvényes pályázatot nyújtottak be, melyek közül kilencet korábbi kutatócsoportok  működésének folytatására igényelték, 22-en a korábbi években is beadták támogatási kérelmüket, míg 27 minden tekintetben új pályázat érkezett. A pályázatokban összesen 2,07 milliárd forint támogatást és közel 400 álláshelyet igényeltek. A nyertesek kiválasztásánál a kiválóság és a versenyképesség volt a döntő szempont, valamint az, hogy a benyújtott témában ne folyjanak párhuzamos kutatások az akadémiai kutatóintézetekben. A pályázati kiírás szellemében a teljes állások létrehozását helyezték előtérbe. DP

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.