Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Világjáró Napok kétestés programsorozatát, amelynek időről-időre emelkedik a látogatottsága. A rendezvény az egyetemi évek során végezhető külföldi famulusi gyakorlat lehetőségeit mutatta be olyan előadások keretein belül, amelyeken a hallgatói szervezetek képviselői ismertették a tanulmányi utakhoz szükséges legfontosabb tudnivalókat.

Az előadássorozatot a rendezvény védnöke, dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes nyitotta meg az Elméleti Orvostudományi Központ Szent-Györgyi Albert előadótermében. Köszöntőjében elmondta, a hallgatóknak feltétlenül érdemes megcélozni a nemzetközi tapasztalatokkal kiegészülő tanulmányokat is, amelyek az egyetemi évek alatt könnyen elsajátíthatók. A rendezvényen a hallgatói szervezetek széles skálája mutatkozott be. Előadóként vettek részt a Campus Hungary, az Erasmus, a Hallgatói Önkormányzatok, a Központi Karrier Iroda, a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, a HuPSA, az ESN és az AIESEC képviselői.

A rendezvény az „Ezerarcú kultúra” elnevezésű fotópályázat eredményhirdetésével zárult. A pályázatra 17 egyetemi hallgató küldte be saját fotóit. A beérkezett alkotások a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek megfeleltek. A zsűri egyhangú döntéssel Legeza Péter, IV. évfolyamos orvostanhallgató „ A Karawari folyó asszonya” című képét tartotta a legjobbnak.

Legeza Péter: A Karawari folyó asszonya,  Világjáró fotópályázat  I. helyezettMásodik helyezett lett Grundman Lilla „Gyermekjáték” című fotója. Harmadik helyen végzett Lauter Beatrix: „Árnyék” című képe. Különdíjban részesült Demeter Anna „Csak érezd” című munkája. A Szinapszis Facebook oldalán közzétett fotóalbumban Grudmann Lilla „Pocahontas” című fotóját kedvelték a legtöbben, így a pályázó a közönségdíjat is elnyerte.

A rendezvény főszervezői feladatait az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának Külkapcsolati és Pályázati Bizottsága és a Szinapszis hallgatói lap szerkesztősége végezte.

Kovács Bernadett

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.