Az első helyen jelentkezők több mint fele a Semmelweis Egyetemet részesíti előnyben (55 százalék), a maradék 45 százalékon a másik három intézmény, a Pécsi és Szegedi Tudományegyetem, valamint a Debreceni Egyetem hasonló arányban osztozik. A Heti Válasz ötödik alkalommal értékelte az általános orvosképzést nyújtó intézményeket. Rangsort a lap nem készített, a négy egyetemet öt arányszám alapján mutatta be. A diák-tanár arány a többihez képest az orvosképzés területén a legkedvezőbb, átlagosan hét diákra jut egy oktató, a Semmelweis Egyetemen ez az arány 6,3 százalék, itt és a Szegedi Tudományegyetem orvoskarán a legszemélyesebb a képzés. A sorban második helyen következő kommunikációs képzésnél az átlagos érték 17.

Az orvosképzés területén átlagosan tízből hét oktató rendelkezik tudományos fokozattal, ez a képzések közötti összehasonlításban szintén magas. A Semmelweis Egyetemen 4 százalékkal nőtt ez az arány 2011 és 2012 között, jelenleg 64 százalék.

Az orvosi egyetemek a többi képzésterülethez képest nagyobb arányban oktatnak külföldi hallgatókat. Az egyes intézmények közötti különbségek az orvosképzés területén nem jelentősek, a Pécsi Tudományegyetemen a külföldiek aránya 56,6 százalék, a Debreceni Egyetemen 51 százalék, a Semmelweis Egyetemen 49,1 százalék, míg a Szegedi Tudományegyetemen 43,5 százalék. 2011 óta ugyan kismértékű csökkenést tapasztalt a Heti Válasz minden intézménynél, de érdemi változás nem történt.

Forrás: Heti Válasz

SzZs