A bontási munkákkal hamarosan elkezdődik a Korányi Projekt (KMOP-4.3.1/A_2-09-2F-2010-0001), melynek keretében az új kiemelt sürgősségi centrum kivitelezése is indul a Külső Klinikai Tömb területén.

A projekthez nyárra készültek el az új kivitelezési és engedélyeztetési tervek, amelyekre azért volt szükség, mert tavaly novemberben a nemzeti erőforrás miniszter bejelentette, hogy az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló 8, 1 milliárd forintos Korányi Projekt részeként az egészségügy fejlesztésére plusz 1,9 milliárd forintos támogatást kap az egyetem. Ennek eredményeként kibővült a projekt szakmai-műszaki koncepciója. A beruházás keretében Budapest három sürgősségi központjának egyike épül majd fel a Külső Klinikai Tömb bázisán – ismertette korábban dr. Stubnya Gusztáv stratégiai főigazgató.

Dr. Jákó Kinga, a Semmelweis Egyetem orvosszakmai igazgatója elmondta, a Külső Klinikai Tömb területén a következő másfél, két évben folyamatosan alkalmazkodni kell egy hatalmas beruházáshoz, ezért megpróbáltak mindenre felkészülni, amire csak lehetett, ami emberi számítások szerint modellezhető volt. Egyebek mellett organizációs terv készült, amelyben pontosan benne van például az is, hogy az építkezés ideje alatt melyik klinikát, melyik kapun keresztül tudja megközelíteni az élelmezés, a mosoda, a mentő, vagy éppen a betegek. A Korányi Projektet lebonyolító szervezet pedig időről-időre körlevélben tájékoztatja az érintett klinikákat a munka állásáról, és arról, hogy mikor, mi várható.

Jelenleg az építkezés előkészítő munkái zajlanak: közműveket helyeznek át, kapukat szélesítenek ki, parkolóhelyeket építenek ki és elkezdődött egy betegközlekedő folyosó építése is.
Az építkezés miatt több szervezeti egységnek is ki kell vagy ki kellett költöznie a jelenlegi helyéről. Ezek közé tartozik az Informatikai Igazgatóság, az Egészségügyi Informatikai és Fejlesztő Intézet, valamint a Szakképzési Központ. A II. Sz. Nőgyógyászati Klinika ambulanciája még a régi helyén működik, de hamarosan a Tömő utcába költözik. Ott ugyannyi ambuláns helyiségük lesz, mint most. A zavartalan működés érdekében a Tömő utcai kertet összenyitják a Külső Klinikai Tömb belső kertjével, így a betegeknek és a dolgozóknak nem kell kimenniük az utcára, hogy átjussanak az ambulanciára. A Korányi Projekt lebonyolító szervezete is a Tömő utcába költözik.

Dr. Jákó Kinga kitért arra: annak érdekében, hogy a Külső Klinikai Tömb udvarán, illetve az épületek közt továbbra is megfelelően közlekedni tudjanak a betegek és a dolgozók, egy részben fedett betegközlekedő folyosó épül, illetve kijelölik a közlekedési útvonalat, amely a Sebészeti Klinikától indulva, a Radiológiát érintve halad el az I. Belgyógyászati Klinika, az Urológiai Klinika, illetve Pszichiátriai Klinika mögött, majd a Tömő utcai épületnél ér véget. A folyosó azokon a részeken lesz fedett, amely szakaszokon a legsűrűbb a betegforgalom és ahol óvni kell az építkezéstől az ott elhaladókat.

Fotók: attekovacs.com

Az építési területen hamarosan elkezdődnek a bontási munkálatok. Annak érdekében, hogy ez a lehető legkevesebb porral és zajjal járjon, nem robbantásos technológiával, hanem munkagépekkel bontják le az épületeket, és közben folyamatosan locsolják is a területet.
A törmelékek eltakarítása után, várhatóan októberben kezdődik a nagy építkezés. Ennek első ütemében a felvonuló munkagépek egy hatalmas gödröt ásnak a Külső Klinika Tömb udvarán.

Az igazgató hangsúlyozta: megpróbálnak minden felmerülő technikai és emberi problémát is kezelni, ugyanakkor türelmet és belátást kért az érintettektől, hiszen az egyetemen ekkora infrastrukturális beruházás a kezdetek óta nem történt a betegellátásban.
Tovább a Korányi Projekt saját honlapjára
T-Sz.Sz.