Dr. Füst György
1937. november 14. -2012. július 5.
Füst György professzor úr halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai és határon túli immunológusok közösségét. Pályafutása során többször és több helyen teremtett maga körül olyan szellemi és fizikai atmoszférát, melynek haszna és kisugárzása folyamatosan érzékelhető volt és sokáig az is marad. Nem csupán iskolát teremtett, hanem emberségével, őszinte becsületességével és lelkesedésével tanított, hosszú időre és alapjaiban meghatározva sokak kutatóvá válását. Tanítványai örökké hiányolni fogják bölcs tanácsait, lényegre koncentráló javaslatait és szelíd, sokszor szellemes útmutatásait.
Füst György Budapesten született 1937. nov. 14-én, a budapesti Kölcsey Gimnáziumban érettségizett 1956-ban, és 1962-ben szerzett általános orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Első munkahelye az Országos Közegészségügyi Intézet szerológiai osztálya volt, itt alakult ki első kapcsolata a humorális immunitás kutatásával és a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásával. Kutatói munkásságának kezdetén végigkísérte a komplementrendszer részletes felismerésének lépéseit, és az új ismereteket folyamatosan átültette a gyakorlati alkalmazás területére: számos tudományos kollaborációban vett részt ezen a területen és diagnosztikai alkalmazásokat is fejlesztett. Ehhez a szakterülethez teljes pályafutása során hű maradt, így igazán ezen a területen mutatkozik meg iskolateremtő teljesítménye.
A későbbiekre nézve döntő hatásúnak bizonyult együttműködése Gergely János professzor úrral a hetvenes évek elején. Gergely professzor úr 1973-ban felkérést kapott az ELTE Immunológiai Tanszékének megszervezésére, így az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet Immunkémiai Osztályát félig elhagyva, azonban annak további működéséről gondoskodva, Füst Györgyöt meghívta az Immunkémiai Osztály munkatársai közé. Igen termékeny, jó hangulatú és a jövőt megalapozó éveket töltöttek munkatársaikkal együtt ebben az időben. Füst professzor úr 1974 és 1995 között dolgozott az Országos Haematológiai, Vértranszfúziós és Immunológiai Intézetben, kezdetben mint tudományos főmunkatárs, később mint az Immunológiai Osztály vezetője.
A lényeges, az utókor számára is meghatározó jelentőségű alkotásai között talán az első az volt, hogy a hetvenes években nemzetközi viszonylatban is úttörő módon teremtette meg a komplementrendszer diagnosztikai vizsgálatának feltételeit Magyarországon. Önálló vizsgálati eljárásokat dolgozott ki vagy adaptált nemzetközi példák alapján. Neki köszönhető, hogy hazánkban nemzetközi viszonylatban elsők között nyílt lehetőség a herediter angioödéma (HANO) diagnosztizálására, mely terület mindvégig szívügye maradt. 1987-ben megírta az első magyar nyelvű komplement diagnosztikai szakkönyvet, és folyamatosan energiát áldozott a komplementrendszer jellegzetességeinek megismertetésére, továbbképzésre és oktatásra. Több tanítványa (Varga Lilian, Hidvégi Tünde, Schmidt Béla, Prohászka Zoltán) is folytatta-folytatja a komplement diagnosztikai fejlesztéseket és alkalmazzák ma is az eljárásokat. Integrálta a magyarországi komplement kutatást a nemzetközi élvonalba, melyet jól jelez, hogy az általa 1986-ban Balatonfüreden elindított „Role of Complement in Human Diseases” konferenciasorozat 2011-ben immáron 13-adszor került megrendezésre, erre volt talán a legbüszkébb.
Az 1980-as években a kor kihívásainak megfelelően Magyarországról az elsők között kezdett a HIV/AIDS problémakörrel, azon belül főként diagnosztikai kérdésekkel foglalkozni. Az OHVII-ben megalapította a HIV diagnosztikai laboratóriumot, melynek bázisán alakult meg később a Vérellátó Szolgálat HIV verifikációs Laboratóriuma. Elsőként vett részt klinikus és mikrobiológus kollégákkal magyar nyelvű HIV-témájú könyv megírásában, feleségével szerkesztett és adott ki ismeretterjesztő folyóiratot (AIDS Híradó) a témakörben. Tanítványai (Ujhelyi Eszter, Tarján Veronika) mind a mai napig a HIV diagnosztika területén tevékenykednek. 1985 és 1995 között több cikluson keresztül a Nemzeti AIDS Bizottság (korábban Szakmai AIDS Bizottság) titkára volt, rengeteg energiát és szabadidőt áldozva a feladattal járó kötelezettségeknek. A NAB szerepe elvitathatatlan a mai kedvező HIV/AIDS járványügyi helyzet létrehozásában, az akkori erőfeszítéseknek és az erőforrások átgondolt elosztásának mind a mai napig érezhető hatásai vannak. Az OHVII-ben is megmutatkozott már tudományos iskolateremtő képessége, amit jelez a vezetésével ott készült kandidatúrák és doktori munkák magas száma (7 kandidatúra, 2 doktori munka).
A felsőoktatásban 1995 után kezdett intenzíven tevékenykedni, amikor elvállalta a III. Sz. Belgyógyászati Klinika Kutatólaboratóriumának vezetését Romics László professzor úr meghívására. Kutatási témái aktuális népegészségügyi kérdésekhez és modern, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő kérdésfeltevésekhez kapcsolódtak. Helyes témaválasztással és következetes tudományszervezői munkával biztosította, hogy a kutatólaboratóriumban eltöltött 17 év alatt 15 PhD hallgató fejezte be munkáját és szerzett fokozatot, két munkatársa az MTA doktora fokozatot is megszerezte. Rendkívüli hatékonysággal és az új kihívásoknak megfelelve alkalmazkodott az egyetemi környezethez. A kor szavát megértve használni, kutatni majd tanítani kezdett egyes genetikai módszereket, internetes genomikai erőforrásokat és az ezekhez kapcsolódó biostatisztikai és bioinformatikai lehetőségeket. Önálló biostatisztikai kurzust szervezett és folyamatosan hangsúlyt fektetett munkatársai képzésére, a kutatás pontos megtervezésének átadására és az eredmények megfelelő értékelésére. Kutatómunkája során Füst György mindig nagy hangsúlyt fektetett az együttműködésekre. Egy vele készült riportban a következőket mondta: „Általában szomorúan jöttem el a magyar, de a nemzetközi konferenciákról is, ha nem állapodtam meg senkivel sem kollaborációban”. Szinte az összes lényeges eredményét sikeres csapat életre hívásával, egybentartásával érte el. Az együttműködésekben rendre többet adott a maga tudásából és lehetőségeiből, mint amit elvárt a partnerektől, sokan köszönhetik sikereiket és eredményeiket önzetlen támogatásának, útmutatásának.
Tudománypolitikai tevékenysége is kimagasló volt. Meghatározó szerepet játszott a Magyar Immunológiai Társaság munkájában annak megalakulása óta, 2004-2007 között a MIT elnöke volt. A társaság történetét bemutató könyv egyik szerkesztőjeként diktafonnal járta az országot és készített interjút a MIT meghatározó alakjaival. Az Európai Komplement Hálózat vezetőségi tagja és elnöke volt (1986-2002), több akadémiai bizottság (az MTA Orvosi Osztály II. Bizottságának titkára volt 1996-2007 között) és szakmai kollégium munkájában is részt vett, az OTKA Bizottság és számos tudományos társaság tagja volt.
Dr. Füst György életútja a hazai és nemzetközi tudományos közösség számára is iránymutató, példaértékű volt. Tanítványai megtanulhatták tőle a lényegre való koncentrálás képességét, az eredmények abszolút tiszteletét és a racionális tudományos gondolkodást. Munkatársait mindig a másik fél egyéniségét figyelembe vevő iránymutatással, mindazonáltal konzekvens pontossággal vezette pályájukon, teret engedve önálló ötleteiknek, de mindvégig koncentrálva az elérendő célra. A legapróbb tudományos eredményt is olyan lelkesedéssel fogadta, hogy az diákjainak, munkatársainak szárnyakat adott. Önzetlenül tudott örülni más sikerének is. Mindig kikérte mások véleményét mielőtt bármiben döntött volna és az esetleges kritikát mindig pozitívan fogadta és önkritikusan elfogadta. Fantasztikus koncentrálóképességét bizonyítja, hogy képes volt egyszerre öt-hat cikken, feladaton is dolgozni, és ha ránézett egy elétett oldalra a szeme azonnal megtalálta a hibát. Puritán életet élt, szerény volt, ami csak az igazán nagy tudósokra jellemző, de rendkívül színes egyéniség. Felfedező, kíváncsi típus, ami életének nem csak a szakmai oldalára volt igaz. A külföldi konferenciákon egy idegenvezetőt is megszégyenítő tájékozottsággal mutatta meg az adott város nevezetességeit, 65 évesen kezdett spanyolul tanulni, rajongott a zenéért, a színházért és a szépirodalmért. Unokáival együtt írtak és adtak ki egy mesekönyvet, ez is mutatja mennyire szeretett játszani és hogy milyen sok energiát fordított szellemi fejlődésükre. Kiváló szakács volt, naprakészen tudta a sportesemények eredményeit, önmaga is rendszeresen úszott. Egy hete még a következő konferencia útiprogramját tervezgette, de végül nélkülünk utazott el és nagyon messzire. Félbemaradtak a megkezdett munkák, magával vitte a megálmodott terveket, a kincseit, a kifogyhatatlan ötleteket, amelyekből nekünk is mindig bőkezűen adott. Nagyon magasra tette a lécet és elengedte a kezünket, de kötelességünknek érezzük munkájának folytatását azzal a lelkülettel és céllal, amit tőle kaptunk. A gyász és a súlyos veszteség homályosítják a jelen pillanatait, azonban akik ismertük és szerettük, nem felejtjük. Sem a munkát, amit végzett, sem a lelkületet, ahogy azt végezte.
Közvetlen munkatársak, III. Sz. Belgyógyászati Klinika
