Dr. Rosivall László szerint a visszajelzések fontosak az életben. A Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézetének igazgatója szerencsésnek tartja magát és mélyen meghatotta, hogy Széchenyi-díjat vehetett át a Parlamentben.
A visszajelzések, akár pozitívak, akár negatívak – egy közösségben elkerülhetetlenek – ezek biztosítják a minőséget és a fejlődést. Nagy öröm, szinte olaj az ember szívére, ha a visszajelzés pozitív, különösen, ha ilyen magas kitüntetésről van szó – fogalmazott a kutatóorvos, az MTA doktora, az Európai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja. Jó páran lehetnek az érdemesek az elismerésre, – mondta -, de csak kevesen, a „szerencsések”, akik meg is kapják a Széchenyi-díjat.
Március 8-a nem csak azért marad emlékezetes a professzornak, mert aznap kapta meg a meghívót a parlamenti díjátadóra, hanem mert aznap megduplázódott az unokái száma: az eddigi kettő mellé egy ikerpár, egy fiú, meg egy leány született. Ráadásul mindez a Vese Világnapján történt, ami évekkel ezelőtt az ő javaslatára jött létre. Az első meghatódottság után, azonban azzal viccelődtem a feleségemmel, hogy „most már akár meg is halhatnék” – idézte fel.
Rosivall doktorban az országházi díjátadón – látva a többi kitüntetettet – tudatosult igazán, hogy valójában mekkora elismerés érte. A díjazottak minősítik a díjat – hangsúlyozta, hozzátéve: a ceremónia méltóságteljes volt, a díj pedig ízléses. Kérdésemre elárulta, hogy otthon szándékozik tartani, nem szeretne ezzel hivalkodni a munkahelyén. Nem jó kérkedni – vélekedett.
Az egyetemi tanár 1970-ben diákkörösként kezdte a kutatómunkát Hársing László vezetésével. Megragadta az élettantudomány szépsége, logikája és az ismeretlen összefüggések keresésének izgalma. A vesevéráramlás szabályozási mechanizmusát kezdte el tanulmányozni, amit nem hagyott abba azóta sem. A szinte elképzelhetetlen technikai fejlődés mára már lehetővé tette, hogy olyan dolgokat vizsgáljunk – mondta, amiről korábban csak álmodtunk. Az új nano-korszakban például élő állatban sikerült vizualizálnunk az arterioláris, illetve a glomeruláris filtrációt és ennek segítségével bizonyítani számos korábbi hipotézisünket. Vendégkutatóként, professzorként norvég, német, francia és amerikai egyetemeken töltött el hosszabb időt, de mindig visszatért Magyarországra. Hűséges vagyok a gondolataimhoz is, az országhoz is – jelentette ki.
Saját bevallása szerint az elmélyült kutatás mellett mindig szakított időt, szervező, tervező közösségi munkára is. A Széchenyi-díj elnyerése nem befolyásolja az életmódját, legfeljebb még több energiát, lendületet ad a munka folytatásához. Ezek közül kiemelte a SE Kórélettani Intézetének szó szerinti és átvitt értelemben történő átalakítását, építését, melynek legfőbb célja, hogy „ahogy illik” a kórélettan újra az egyik legméltóságosabb és megbecsültebb tantárggyá váljék. Büszke vagyok arra, hogy, miután átvettem az intézet vezetését, már az első évben mintegy megötszöröztük impakt faktor termelésünket – jegyezte meg.
Az Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola vezetőjeként büszke arra, hogy eddig 44 PhD-hallgató végzett az általa vezetett nephrologiai programban, közülük 27-nek volt a témavezetője. Büszke vagyok a Nemzetközi Veseiskolára is, amelyet 19 éve szervezek nyaranként, erre a továbbképzésre eddig 56 országból érkeztek hallgatók – sorolta. Az Iskola jelentős szerepet játszott abban, hogy ma Budapest ismét nemzetközi vesegyógyászati központként nyilvántartott.
Dr. Rosivall László fontosnak tartja, hogy a kutatási munka mellett legyen ideje a közéleti, alapítványi, nemzetközi együttműködési ügyek intézésére. Alapító elnöke többek között a Magyar Vese Alapítványnak, mely 25 éve sikeresen működik. Kezdeményezője és szervezője a cigány orvosképzési programnak, mely programból az egyetemünkre került hat medikus már érvényes első szemeszterrel megkezdte a második féléves tanulmányait, ketten pedig a főiskolai karon tanulnak. Meggyőződése, hogy mindenképpen folytatni kell ezt az egyedülálló kezdeményezést és ezért harcol a további támogatásért.
Magányosan ma már nem lehet, sem építeni, sem jelentős eredményt elérni a kísérletes szakmákban; köszönet illeti a munkatársaimat és hálás vagyok a tanítványaimnak. Számos olyan fiatallal voltam és vagyok körülvéve, akik nélkül nem jutottam volna idáig. Sokan segítettek és sokat tanultam tőlük, sőt egyre többet – hangsúlyozta a professzor.
